Még soha nem éreztem ilyen erősen azt amit most. Nem akarok kapcsolatban lenni, senkivel. Nem akarok anyóspajtást, se sógort, főleg nem társat. Vagyis társat akarnék, de minek erőltessem a dolgot, ha tudom, hogy úgysem Ő az?!

Na de kezdjük a legelején. Összeismerkedtünk két hónapja, aranyos, kedves, tényleg lelkes. Én úgy teszek, ahogy a társadalom elvárja, aranyos kedves 20 éves kislánnyá válok(ami sose voltam igazán), és hagyom, hogy babusgassanak. Ez így ment másfél hónapig, jól tűrtem. De aztán elkezdtem szorongani, újra pánikolni, már itthon is.
Jöttek a kérdések fel bennem:
Miért kell ez nekem? Miért nem lehetek önmagam? Miért kell azt mutatnom ami nem én vagyok?
És eldöntöttem, én elmondom neki, hogy nem szeretem "úgy", csak barátként, haverként. De tényleg, jól elvagyunk, megyünk össze-vissza, de ha arra kerül a sor, hogy most érintsem úgy meg, vagy csókolózzunk, a hideg a hátamon végigfut, és JESSZUS, én ezt nem akarom! 
Szóval elmondtam neki, őszintén, minden mellébeszélés nélkül, hogy én nem szeretem őt, és nem is akarok tovább semmit. 
Valahogy nem lepődött meg rajta. Felajánlotta, hogy vár, és majd idővel újra együtt leszünk, de szerintem ez hülyeség. 
A legfurább ami ezután jött, akkora kő esett le a szívemről, mintha kicseréltek volna, és szabadon vagyok olyan boldog, mint más párkapcsolatban. 
Fejlődtem! Rájöttem, hogy nem más fogja a boldogságomat megadni, és végre leszoktam arról, hogy mindig kapcsolatban legyek, ha szeretem, ha nem. Szakszóval talán felismertem, hogy társfüggő vagyok, és most teszek ellene. 
És hatalmas gondolatok születtek meg a fejemben, bár tudom közhely, és amíg valaki magától nem érzi ezt, addig el sem hiszi, hogy van ez az érzés.
Egyetlen egyszer élünk, egyetlen egyszer vagyunk fiatalok. Miért akarjuk az életünket arra feladni 19-20 évesen, hogy olyen ember mellett vagyunk akit nem szeretünk, csak is azért mert lennie kell valakinek mellettünk. Vagy azért mert ez, meg az jó, igaz a többi mind szar, de azért a rengeteg negatív mellett van 2 pozitív dolog, és úgy gondoljuk ezzel kompenzálja a dolgokat. Igen, igaz, hogy néha hülyén viselkedik, de vett virágot. Igaz néha a k*rva anyámat szidja, de elvitt vacsorázni. Igaz,  hogy szégyellem mások előtt, de legalább a szexbe jó. 
Szóval emberek, NEM, ez nem így kell hogy működjön! 
Lesz olyan akivel minden pozitív lesz, és nem csak egy két dolog közben fogjuk jól érezni magunkat vele. 
Van egy technika ami elvileg sokat segít ilyen esetekben, ha például döntés előtt álltok a párotokkal kapcsolatban. 
Előveszel egy papírt, két részre osztod, az egyik oldalra pozitív dolgokat írsz, a másikra negatív dolgokat/tapasztalatokat a párotokkal kapcsolatban. És elkezded írni. Teljesen őszintén! 
Majd a végén megláthatod, hogy melyik oldalra került több dolog, és mennyire velős dolgok azok.
Szerintem nagyon sokat tud segíteni, ha egyértelműen nem tudod megmondani, mit is szeretnél, és jó is meg nem is az a kapcsolat amiben vagy.
Hajrá!  

Mivel rengeteget tudok már a pszichés megbetegedésekről, illetve a lelki eredetű betegségekről, úgy gondolom rengeteg hátránya van, mármint a betegségen kívül is. 
5-6 éve küzdök pánikbetegséggel, ami nálam jelent hasmenést, remegést, szorító érzést, erős hányingert, arczsibbadást, beszédkészség elvesztését stb, Mikor milyen tüneteket provokál. 
A mai napom úgy kezdődött meg éjfélkor, hogy rohanás a wcre, és hasmenés.. majd egy-két óra alvás után újra és újra. 
Na ilyenkor van az, hogy elkezdek filózni, most tényleg beteg lettem, mármint elkaptam egy hányós-hasmenéses vírust, vagy csak egyszerűen az agyam csinálja a dolgokat, és nyugodtan elindulhatok a dolgomra, mert nem fogom összesz*rni magamat a buszon. 
Ezt egy alapos orvosi vizsgálat után sem könnyű eldönteni. Nem hogy nekem. 
Pedig nekem kéne tudnom, éreznem. De annyira összemosódnak ezek a dolgok, a rosszullétek, a tünetek. 
Komolyan mondom, hajnalban még imádkoztam is egy hányásért, hogy bebizonyosodjak róla, hogy tényleg vírus. 

Mivel a pánikbetegségem során a rengeteg hányinger mellett egyszer sem sikerült hánynom. Ezért úgy gondoltam az elég nyomos indok arra, hogy vírussal állok szemben. 

Kell körülbelül 4-5 óra arra, hogy eldőljön mi is történik a testemben, de volt olyan is, hogy 1-2 nap telt el. 
Viszont nekem ma dolgom lenne/lett volna. De megoldom. 
Mert milyen egy pánikbeteg? Ok-okozati háló függő, és kamu megoldásokat gyártó!