Sokáig az volt kiírva a társkereső bemutatkozásomhoz, hogy a szilveszteri bulihoz keresek valaki aki elkísér. 

Aztán leszedtem, mivel rájöttem, hogy ez egy orbitális hülyeség. Mivel házibuliba megyek, talán még beleférne ha egy vadidegennel mennék, na de mégis, hogy nézne ki ez az egész. Tök ismeretlenbe odavinni valakit a legjobb barátnőmék házába. 

Őszintén leírom, hogy milyen érzések is vannak bennem, mert úgy érhető csak a bejegyzésem. 
Kicsit ideges vagyok, egyrészről azért, mert rohadtul unom, hogy egy éve fent vagyok a társkeresőn és még mindig nem sikerült egy normális emberrel találkoznom, akivel kicsit is jól érezhetem magamat. Fogalmam sincs mit csinálok az emberek a társkeresőn.. Nézegetnek? Vagy szórakoznak? 

Oké, felfogom, hogy van az a kategória, aki csak szexkapcsolatot akar. Van az aki elvileg komolyat akar, de ha találkozni akar összesz*rja magát és hebeg-habog. Tiszta nevetséges ez az egész. Komolyan mondom, az emberek 99%-a nem tudja mit is akar. Még mindig nem alakult ki szerintem a netes társkeresés kultúrája.  
Mindenki lépked jobbra-balra, szívecskéz, lájkol, azt se tudja mit akar. 

Beszélgetünk, találkozunk, majd elvileg akar valamit, de terel és kitalál mindent,hogy miért is nem jó. 

Lehet én csinálok valamit szarul, én várok el sokat vagy ilyesmi, de akkor sem értem meg, hogy hogyan lehet az, hogy van vagy 300.000 ember és nagyon kevés kapcsolat lesz belőle. De akkor mire valók ezek a társkeresők?

Mindegy, feladtam, egyedül szilveszterezek, mindenki a párjával lesz a buliba, ahová megyek, de én szokás szerint egyedül. Kezdek aggódni, hogy én leszek előbb-utóbb mindenki szingli barátnője. :) 

Hogy miért is adok hálát? 

Minden egyes napért az évben, amikor felkelhettem. Minden egyes percért amikor levegőt vehettem. Minden pillanatért amikor mosolyogtam. Minden percért amikor önfeledten nevettem a barátaimmal. Minden napért amikor láthattam a csillogó szempárokat, mosolyokat. Minden tekintetért amely engem látott. Minden csókért, amely elcsattant. Minden könnycseppért ,amelyet én vagy értem ejtettek. Minden egyes grimaszért melyet megengedhettem magamnak. Minden pillanatért, amelyben önmagam lehettem. 
Minden egyes hibámért amit idén (is) elkövettem és elkövethettem. Minden percért amely fájt, mert ettől is erősebb lettem.  Minden elutasításért, mert tanultam belőle. Minden táncért, amelyben önfeledten elengedhettem magamat. Minden ölelésért, melyben elvesztem. Minden érintésért.
Minden beszélgetésért. Minden kérdésért amit feltehettem. Minden válaszért amit kaptam. Minden véleményért, amit kimondhattam. Minden emberért, aki meghallgatott. 
Minden tanáromért, akik a tananyag mellett emberséget is tanított. Minden emberért akivel találkoztam.
Minden barátomért és volt barátomért. Az összes nehézségért amelyekkel szembenéztem. Minden társért akivel összeakadtam ebben az évben.
A szüleimért, a testvéremért, akiktől mindig tanulok valamit. 
Az összes flörtért, amely növelte az önbizalmamat. Az összes kézfogásért amelytől több lehettem. Az összes szóért mely épített.

Mindenért, az életemért és, hogy mindig önmagam lehettem. 

Milyen az amikor az egyik legjobb barátnőd pasija rád nyomul? Hogyan lehet ezt kezelni? Mit teszel akkor, amikor olyan ideges vagy, hogy legszívesebben szájba rúgnád, de izomból? Mit teszel ha választanod kell a barátnőd és a nyugalom között? Mi az ami a legutálatosabb ebben? 

Kezdődött 4 éve, amikor összejöttek, elhintett egy-két szexuális megjegyzést, de engem hidegen hagyott és próbáltam "humornak" venni. Majd idén többszöri alkalommal bepróbálkozott, különböző indokokkal, ahogy a barátnőm épp nem figyelt, egyből a combomat fogta, én pedig undorodva pislogtam, és léptem hátra. Hogy lehet valaki ennyire gerinctelen ember és ennyire idióta? Próbáltam ügyet sem vetni rá, de legbelül mégis én szégyelltem magamat: Talán mindezért én vagyok a hibás? Én viselkedem úgy, hogy megteheti ezt velem? Mit kellene tennem? Szóljak a barátnőmnek? Köztudott, hogy ilyenkor mindig a nő a hibás.. 
Egyszer elmeséltem egy ismerősömnek ezt a dolgot, azt mondta én adok teret a dolognak és én engedem közel magamhoz. Fura dolog ez. Mert valamennyire biztos igaz és elméletben tudom is, hogy hogyan lehet kivédeni ezeket a dolgokat. De ahogy más dolgokban is, ebben is más, ha benne vagy a helyzetben és ott melegében kell valamit tenned.  
Többször elutasítottam és úgy is bántam vele, hogy értse meg, nem akarok tőle semmit, soha! 
Idén egyy nyári szülinapi összejövetelen sikerült seggrészegre innia magát (szokásához híven) és belém kötött, de úgy, hogy konkrétan le kellett állítani mert nekem akart jönni. Nyilván nekem is van egy stílusom és néha túl őszinte vagyok, de a mai napig nem tudom mi történt akkor és ott, hogy így elpattant az agya. Szóval nekem akart jönni, én felálltam és eljöttem. Azt mondtam, hogy velem ezt nem.. Nem a fenekéből húzott elő, hogy így viselkedjen meg amúgy is szégyellje el magát. Egy hónapig nem mentem feléjük, barátnőmmel beszélgettem messengeren és hívtam hozzánk. Pont akkor voltak új ház projektbe, lehívott megnézni a házat, menjek mert, nincs otthon a párja. Remek, lementem. Persze hogy kb. 1 órán belül megérkezett a díszmadár. 
Ültünk barátnőmmel az udvaron a sörpadon, odaállt elém, idézem a szöveget mert szerintem pontosan leírja, hogy milyen ember is ő valójában:"Csá, na fussuk le a felesleges köröket, bocs, bunkó f*sz voltam, tudom én vagyok a világ legszarabb embere, megbocsátasz?" Ezt úgy mondta el, hogy elhadarta és a földre nézett végig. Nevetséges volt egy 30 éves pasi részéről egy ilyesmi. Bár szerintem az ő egész élete nevetséges. 
Annyit tudtam mondani, hogyha többet nem fordul elő akkor igen, elnézem. 

De kerültem ezek után is, barátnőmet sajnáltam, de nem tudtam rávenni, hogy lépjen ki. Ha párszor véletlen feléjük tévedtem random vitákat gyártott a pasi, hogy szerepelhessen. Többször is beszólt, de volt, hogy inkább hagytam a francba, mert nem éri meg vitázni vele. Aztán volt olyan is, hogy nem hagytam magamat, visszaszóltam, akkor még nagyobb vita kerekedett. Barátnőm két tűz között őrlődik. Én elhiszem, hogy 4 év az 4 év és vannak szép pillanatok, de a legtöbb szörnyű. 

Arról már nem is beszélek, hogy hányszor próbálkozott be és milyen módokon és volt, hogy sírva jöttem haza, annyira nem tudtam, hogy mit tegyek. Bár utólag végiggondolva egyértelmű mit kellett  volna tennem, már akkor szólni róla barátnőmnek, hogy mit művel ez a szerencsétlen. 
A múlt hétvégén megint sikerült akcióznia, beszólogatott és sértegetett, de barátnőm ráharapott és elkezdte kiosztani, pislogtam is. Ilyen még nem történt. 

Aztán valahogy kettesben maradtam vele, azt mondta menjek barátnőm után mert féltékeny lesz, úgyis mindig féltékeny és többször emlegette, hogy én úgysem kaphatom meg őt.  Pislogtam vagy kettőt, kinevettem és felmentem barátnőm után. Leültem, és megkérdeztem tőle ezeket. Bár tudtam, hogy egyáltalán nem igaz. 10 éve ismerjük egymást, elég sok mindent tudok róla és ő is rólam. Megbeszéltük, soha nem mondott ilyet. Nem is értettük miért történik ez. Másnap írt, hogy beszélt a párjával és azt mondta a pasi, hogy úgy tűnt, hogy én szerelmes vagyok belé és ezért célozgatott. 
Na jó, itt levert a víz. Megmondtam barátnőmnek, hogy elegem van a pasijából és abból, hogy össze akart ugrasztani minket. Azt mondta megérti és nem tud vele mit csinálni, ő már megszokta. 
Jó ezt hagyjuk is, megértem, illetve nem értem meg miért van még vele de ez egy hosszú sztori. 

Itt a hangsúly most rajtam van, tudom, hogy egyértelműen nemet kell mondanom. Nemet mondtam, többször is és próbáltam kerülni, de akárhányszor találkozom vele feldühít és legszívesebben elküldeném a francba. De nem tehetem meg. Azt kellene megkeresni,hogy miért irritál engem ennyire és mivel zárhatnám ezt az egészet le.