Mostanság elég sűrűn elkap a nosztalgia, főleg ha arra gondolok, hogy lassan vége egy fejezetnek az életemben. 
Ehhez a nosztalgiához, most hozzásegített egy kedves Blogger társam, írásával, amelyben összegzi milyen elsősként az egyetemen. 
4.éves lettem az egyetemen, azaz végzős. Igazából azért írom ezt le nektek, hogy igenis próbáljátok meg kiélvezni az egyetem adta lehetőségeket, élményeket, mert piszok hamar elmúlnak. 
Pár pontban összeszedtem mik is azok a momentumok, amelyek engem az egyetemhez kötnek és ha újra kezdeném mikre figyelnék jobban oda. 

1. Gólyatábor, közösség, ismerkedés
Gólyaként és csapatvezetőként is hatalmas élmény.
3 évben vettem részt a gólyatáborban, ahol elég sok új ismertséget szereztem. 
Remek lehetőség a kapcsolati háló kiépítésére:
Szerezhetsz az ismerőseid közé szaktársakat, akik jobb esetben 3-4 évig melletted állnak majd,
leendő szakembereket elég sok területről, akik bármikor jól jöhetnek az elkövetkezendő években
HÖK-ösöket, akik segítenek intézkedni, ha szükséged van rá.
Számomra elég kedvező volt, hogy nincs az a zárt közösség, mint középiskolában.
Nálunk mindegy ki milyen szakos, összetartozunk.
És tényleg azokkal leszel jóban, akikkel jóban akarsz lenni, nem kell elviselned senkit, aki antipatikus neked. 
Olyan közösséghez tartozhatsz, ahol tényleg hasonló érdeklődési körök vannak, így még közelebb kerülhettek egymáshoz. 
Menjetek gólyatáborba, szervezőként is és ismerkedjetek! 


2. Előadások
Teljesen feleslegesnek tűnnek és buzgómócsingnak tűnsz a többiek szemében, ha mindegyiken részt akarsz venni. 
Nem álszenteskedem, nem voltam minden előadáson ott.
De talán nincs jobb reggelizőhely, mint az utolsó padsor egy Állampolgári jogok előadáson.
Semmit sem veszítesz vele, ha bemész. Nem is kell kimondottan jegyzetelned, sem az első padban ülnöd.
Simán elég ha ott vagy, és fél füllel meghallgatod az oktatód. Plusz szerintem mindannyiunkra ráfér az a tudás, ami egy-egy ilyen előadáson a fejünkbe kerül. 
Szóval irány befelé az "unalmas" előadásokra! 


3. Helyszín, épület
Úgy gondolom, hogy az egyetemi épületek nagy része építészeti remekmű. 
Én például soha nem néztem annyit az egyetem főépületét, mint mostanában. Odáig vagyok érte. 
Hálát adok, hogy ebbe az épületbe járhattam és igazából mindennap láthattam ezt a "csodát". Szerintem igenis fontos, hogy milyen közegben, környezetben tanul az ember és hová jár nap mint nap. 
Nézz körbe, meg fogsz lepődni! 

4. Tanulás és vizsgák
Elsőévesként rengeteg kétségem volt, afelől, hogy elég okos vagyok-e az egyetemhez. 
Volt, hogy bőgve jöttem haza annyira beparáztatott egy-két tanár. Igazából most ez lehet  fura lesz leírva, meg jöhetünk azzal, hogy bölcsészkaron vagyok és nekem könnyű.
DE! úgy gondolom, hogy nincs olyan dolog az egyetemen ami megoldhatatlan.
(Belátom, hogy vannak nehezebb és könnyebb szakok..) 
Szerintem addig kell menni és csinálni, amíg el nem tudod intézni, vagy meg nem kapod a jegyet a tárgyra.
Nyilván itt is vannak szívatós tárgyak, tanárok, de alkalmazkodni kell és a megismerni őket, hogy mire számíts tőlük. Ha elég talpraesett vagy és tudsz alkalmazkodni akkor simán meglesz a diploma. 
Kell tanulni és igenis kell seggelni is, de nem lehetetlen.
Mondom ezt úgy, hogy sosem csúsztam egy tárgyat sem, max. 3.jára lett meg a vizsgán (de meglett). 
A szorgalmi időszak tényleg nem a tanulásról szól. Hiába is mondod a legelején, hogy mindenáron tanulni fogsz és kihasználod az időt. Nem fogod. Mert érdekesebb a sorozat, a buli, a könyv.. De nincs semmi veszve. 
A vizsgaidőszak arra van, hogy tanulj és vizsgázz. 

5. Könyvtár
Elsősként buzgó voltam és úgy gondoltam menő, ha beszerzek pár szociológiai könyvet, amiken azóta tovább is adtam..
A tanárok szívesen ajánlanak hangzatos nevű könyveket, amelyek jól mutatnak a polcokon. Megvettem őket. 
De egyszer sem nyitottam őket ki, mivel a vizsgához sem kellettek. 
Menjetek el a könyvtárba, és bátran használjátok a könyveket, tanulmányokat.
Remek hely és szinte mindent megtaláltok. 
Ha ott megtetszik valami és szeretnétek, csak utána vegyétek meg!



6. Neptun és a szabadon választható tárgyak
Mivel az én szakomon elég kevesen voltunk, soha nem kellett helyekért versenyezni, max. a szigorlatnál. 
A legtöbbször a Neptunnal a szab.válokért és a tesiért harcoltam. 
A szabadon választható tárgyakat általában mindenki utálja, mivel plusz teher. 
Szerintem pedig tök érdekes témákban lehet találni órákat.
Én például felvettem a buddhista filozófiát, imádtam. A tesi ugyanez, ingyen járhattam ugrálni 20 alkalommal. 
Keressetek érdekes szab.válokat és mozogjatok! 

7. Tréningek, kurzusok
Felnőttként elég sokan, elég sokat költenek személyiségfejlesztő, stresszkezelő tréningre és pszichológusra.
Az egyetemek általában minden félévben indítanak ilyen kurzusokat, ingyen.
Nem mondom, hogy ez kiváltja a pszichológust, de úgy gondolom, hogy nagyon megéri eljárni ilyen tréningekre, közösségbe. Az egyetemi élet nem csak a bulikból és a HÖK-ből áll. 
Menjetek el, nézzetek szét és ismerjetek meg új embereket! 

8. Nyelvtanulás, nyelvvizsga
Elsőnek úgy gondoltam, hogy azt tanácsolom, hogy minél hamarabb tanuljatok nyelvet és vizsgázzatok is. De magamból kiindulva tudom, hogy ez nem olyan egyszerű. Egyébként nálam a tanulás valahogy jobban megy, ha nyomás alatt vagyok. Szóval a decemberi államvizsga stresszel, hogy most októberben sikerüljön a nyelvvizsgám.
De lehet azzal is taktikázni, hogy első 3 évben nincs olyan nagy tudásanyag, amit magadba kell szippantanod, így több időd van a nyelvre. Mindenkinek más jön be. 
Igazából nem rossz megragadni a lehetőségeket itt sem. Ingyen nyelvi kurzusra járni, meg ilyesmik, de 3 évig ne emészd magadat azon, hogy mi lesz a nyelvvizsgával.
Vagy menj el amikor tudsz, vagy majd a végén megcsinálod! 


Az egyetem nem csupa kín és szenvedés. Nem kell hozzá strébernek, könyvmolynak lenned, hogy élvezhesd. 
Ahogy bekerültél az egyetemre, rengeteg lehetőséget kaptál, élj ezekkel és hidd el, ez a 3-4 év új elröppen, hogy észre sem veszed. 
Használd ki az alkalmakat és az időt, mert életed egyik legszebb időszaka ez. 

Ha divatosan akarom kifejezni magamat, akkor a bejegyzésem: "A kapunyitási pánikról" fog szólni. 
Ha pedig a konkrét jelentést, jelenséget nézzük, akkor arról, hogy milyen állandóan szorongani,
megkérdőjelezni saját magunkat, a külvilágot és az eddigi életünket. 
A szakirodalom szerint a kapunyitási pánik olyan, amilyennek megakarjuk élni.
Lehet pozitív és várakozásokkal teli és lehet lehangoló, kétségbeejtő és rettenetes.
Ez elég sok külső tényezőtől, környezettől is függhet, így nem feltétlen a fiatalokon múlik, milyen is ez a "pánik". 

Kiket érint ez a jelenség? 
Az, hogy ennek mikor érkezik el az ideje eléggé változó.
Általában a pályakezdő értelmiségiekre szokták ezeket a fogalmakat használni. 
Körülbelül 18 és 30 között, amikor megtörténik a leszakadás a szülőktől, illetve elég sok más is.
Viszont én úgy gondolom, hogy akár 16 éves kortól is kezdődhet, vagy korábban.
Gondoljunk csak akár azokra a fiatalokra, akik kényszerből vagy önként elköltöznek otthonról,
vagy elszakadnak szüleiktől.  
Néhány irodalom szerint kizárólag csak az egyetemet, főiskolát végzett fiatalok körében fordul elő,
köztük is azoknál a leggyakrabban, akik egyetem után rövid időn belül nem vállaltak gyermeket. 

Mitől is alakul ez ki?
Neves pszichológusok úgy gondolták, hogy a serdülőkor után a fiatal felnőttkor következik,
ám van egy szakasz, amikor mindkettő jelen van.
Ami azt jelenti, hogy egyidejűleg két életszakasz problémái, lehetőségei,
krízisei vannak jelen az egyének, fiatalok életében. 
A serdülőkor és a fiatal felnőttkor közötti időszakot kezdődő felnőttkornak  is nevezték (Erikson),
ezzel külön szakaszt alkotva a fejlődéslélektan folyamatában.
Ennek az egész körítésnek a lényege az, hogy a különböző életszakaszok egymásba épülnek
és mindegyik hozza magával sajátos kríziseit, kérdéseit. 
Sokan úgy gondolják, hogy ebben az életszakaszban lévő fiatalok nagy része szimplán nem akar felnőni, ezért hezitál és marad mondjuk a szülei mellett még elég hosszú ideig. 

Milyen krízisekről van szó és milyen kérdésekben kell döntenie a fiataloknak?
Az életünkben folyamatosan döntéseket hozunk, ám ebben az időszakban elég sok egymásutáni közvetlen döntést kell hoznunk.
Hová megyünk továbbtanulni, melyik egyetemre jelentkezünk, hová költözzünk kollégiumba, vagy albérletbe, maradjak, vagy menjek?
Egy háromszöggel tudnám jellemezni a döntések témáit, elemeit:
szülőktől való leszakadás/elválás- karrierépítés- stabil kapcsolatok/párkapcsolatok kialakítása

Mivel jár ez együtt, mi is történik konkrétan bennünk ilyenkor?
A pánik nem feltétlen a legjobb kifejezés ebben az esetben, de egyes kutatások szerint a legtöbbször produkált tünetek a pánikhoz hasonlóak. Jellemző a halogatás. Sokszor kiakarunk lépni egy-egy helyzetből, mert az nehézséget okoz nekünk, vagy döntés elé állít. Ez az elkerülő viselkedés, ami már eleve azt adja, hogy próbálunk minden helyzetet kerülni, amiben döntenünk kellene.
Félünk, szorongunk a döntéseink következményeitől, attól, hogy nem fogunk tudni változtatni, illetve az új helyzetek is elég kellemetlenül érintenek minket. 
Hárítunk és úgy teszünk mintha semmi gáz nem lenne: "majd lesz valahogy" alapon próbálunk gondolkodni.

Miért írok erről? 
Mostanában elég sokszor úgy éreztem, hogy depresszív állapotban vagyok. Szomorú, letört voltam. 
Folyamatosan azon gondolkoztam, hogy hogyan tovább, mit fogok kezdeni magammal.
Korábban is felmerült bennem sokszor, de ilyen szinten még soha.
Gondolkoztam, mi lehet az oka annak, hogy félek és szorongok állandó jelleggel. Kezdetben azt hittem, hogy újra a pánikbetegségem gyötör és fojtogat.
Azon kattogtam, hogy hol fogok élni, ki lesz a társam, hány gyerekem lesz, mit fogok dolgozni. 
Elég intenzíven rám törtek ezek a gondolatok, beforgattam magamat és elég sokat sírtam miatta. 
Aztán idővel összeraktam a képet: Fél év múlva diplomázom, ami elég közel van már.
Így az is egyre közelebb kerül hozzám, hogy munkát kell keresnem és elkezdeni a nagybetűs életet.
A munka világa nem áll távol tőlem, mert elég sokat dolgoztam diákként.
Viszont ott mindig tudtam, hogy az iskolapad vár vissza. Most viszont el kell kezdenem kialakítani a saját kis életemet és ezt úgy tehetem, ahogy csak szeretném. Senki nem mondja meg mit hogyan tegyek, ami egyrészről nagyon jó és felemelő, másrészről félelmetes, mivel csak rajtam áll a dolog és felelősséget kell vállalnom. 
Nekem a szüleim soha nem mondták meg, hogy mit hogyan csináljak, hová menjek középiskolába, milyen szakot válasszak az egyetemen. Emiatt sok barátom irigy volt rám, én meg rájuk, hogy a szüleik terelgetik őket picit.
Néha nekem is szükségem lett volna rá, hogy a szüleim határozottabban kiálljanak a véleményük mellett, vagy adjanak egy kis iránymutatást ebben. 
Szóval az elmúlt félévem úgy telt el, hogy az érzelmeim össze-vissza vergődtek.
Féltem, szomorú voltam, boldog voltam, szabadnak éreztem magamat, majd újra féltem.
Összeraktam a képet: Összességében én félek! 
Viszont próbálom ezt az egészet átforgatni a szabadság-érzésbe. Pozitív akarok lenni és azt hinni, hogy ez óriási boldogság és szabadság. Azt teszek, választok, amit csak szeretnék. Ezen dolgozom és teszek érte, hogy kihasználjam azokat a lehetőségeket, amiket adottak. 
A bejegyzés pedig azért született, hogy "reményt" adjak a sorstársaimnak, akik ugyanezzel küzdenek és sz*rul érzik magukat, kételkednek önmagukban. 

Mit tegyünk ha már nagyon rossz, mivel nyugtatom magamat? 
Ne felejtsd el, hogy bármikor léphetsz, válthatsz.
Ha nem szereted a munkádat, ne csináld.
Keresd a lehetőségeket és lépj.
Nyilván ésszel, de megteheted. 
Nagyon kevés olyan döntés van, amely nem korrigálható!
Ha úgy érzed teljesen reménytelen a helyzet akkor nyugodt szívvel keress fel egy szakembert. Nincs szégyellnivalód. Segíteni fog.  

Az internetes cikkek szerint nyugodtan hozzunk hirtelen döntéseket, költözzünk otthonról el és nyissunk a világ felé. Egyelőre ebben még nincs tapasztalatom, de ha nektek van, akkor szívesen veszem a történeteket, élménybeszámolókat!