A magyar rap és hip-hop világa eléggé összetett és mondhatjuk úgy is, hogy kicsit felhígult az utóbbi időbe. 
Emiatt, amikor azt mondom, hogy magyar rappet hallgatok, mindenkinek Mr. Busta, Missh, Rico, Hiro és társai ugranak be elsőre. 
Pedig az én ízlésem elég távol áll ettől a világtól, stílustól.
Ezek a "rapperek" egy olyan világot akarnak mutatni, ami nem is létezik.
Legalábbis a magyar emberek többsége számára nem létezik. Nem tudom, hogy az előadók hogy élnek, mert soha nem néztem utána, de még ha így is élnének, nekem akkor is sok lenne a nagyzolás. 
A klippek tele vannak giccsel, hatalmas luxusautókkal, pitbullokkal(?miért?), és pénzszórással. 
Itt egy kedves kis idézet ebből a "zenéből" :
"Jönnek a csajok a buliba, a kurvák bevisznek a budiba.
Vodkából bennem egy üveg, a hugyom kimarta a füvet.
Leszarom hogy rólam mik mennek, leszarom hogy mi tetszik nektek!"

Nekem ennek az egésznek annyi mondanivalója van, hogy:
"blablablabla, g*cikeményvagyok,papapapa.vanpénz..papapa.."
Róluk egyelőre ennyit, mivel nem szeretnék jobban belemenni, mert nem értek hozzá, illetve nem is kifejezetten érdekel. Mindenki egyénileg dönti el mit szeretne hallgatni. Tény, hogy néha feldühít, ha velük azonosítják a magyar rappet, de elengedem már ezt. 

Szóval, amit én szeretek az picit más értékrenddel bír. Talán 13-14 éves koromban kezdtem el hallgatni rap zenét. 
Akkor szólt Tibbah, Siska Finuccsi és Tkyd, Jam Balaya, DSP vagyis a Bloose Broavaz.
Azért hallgattam ezeket, mert amikor a legnehezebb időszak volt, ez mindig erőt adott.
Ez lehetne egy egyszerű közhely is, de mivel elég érzékeny lelkű vagyok, ezért nekem sokat számít a környezet és a külső hatások. 
Olyan szövegeket raktak össze, amelyeket minden olyan ember átérzett, aki nehezebb körülmények között él, vagy problémás a családi élete. 
Ezek a rapperek a valóságról szövegelnek, arról, hogy milyen az ha elhagynak a szüleid, ha elveszíted a családod, vagy ha nincs mit enni, és szegénységben kell élned. A való életet mutatják be kendőzetlenül:

"A te fajtádnak csak szerep, mikor a rosszról mesél, de van ki benne él a rosszban mégsem rosszról beszél.
Az, kinek nem jut otthonra más csak száraz kenyér. El tudod te képzelni milyen életet él?
Fel tudod te fogni milyen az, mikor a nincsből kell adni? Mégis három éhes szájat kell minden nap jól lakatni.
Nem fogok a gazdag kölyköknek slágereket adni, meghagyom a b*zi rappereknek azt nyomatni.
Legyen az övék a nagy lé, meg a luxushelyek, én meg beszélek az összes éhező száj helyett..."
Siska- A szenvedés útján

"Csalódtam benned, mikor elhagytál, nyugodtan partizzál,
A húgom meg én kéz a kézben kisírt szemekkel,
Ha érzed, miről beszélek testvérem fel a kezekkel....
...Testvérem a bajban, testvérem az örömben,
A húgom a legdrágább kincs, a kezem érte ökölben,
Anya nélkül nőttünk fel a jóból kiszakadtunk,
De bármekkora is a baj mi mindig összetartunk...."
Siska Finuccsi- Mami blue

Ez volt az a rész, ahol mindig elbőgtem magamat.
Számomra a testvérem az egyetlen Anyán kívül, akire számíthatok,
és tényleg rengetegszer volt olyan, hogy csak mi voltunk egymásnak, és egymásnál bújtunk el
Apa hülyeségei elől. Mondjuk ez a mai napig így van, és próbáljuk egymás lelkét védeni. 

Aztán jött Tkyd, akit én inkább költőnek tartok, mint rappernek: 

"Ha a szemed mögé látnék, ott is önmagamat látnám.
És te rájönnél, hogy az élet egy élmény és nem látvány
És ha kinyújtod a kezed, én egy szívet rejtek el benne,
hogy érezd megszakadni, mielőtt valaki elvenne.."
Tkyd- Fehér királynő

Ezek a szövegek tiniként nagyon megfogtak, és felértek számomra egy-egy Ady szerelmes verssel. 
Rengeteget hallgattam az ő szövegeit, viszont ez a Tkyd-es időszakom teljesen elmúlt, mert picit depresszívnek érzem a mondandóját és könnyen beforgat. 

Igazából sorolhatnám még, hogy melyek azok a szövegek amelyek illenek az életemre, vagy megfogtak, de ez most nem annyira fontos. Inkább azért írtam ezeket le, mert elgondolkoztam azon, hogy a kortársaimmal, barátaimmal szemben, hogy lehet az, hogy én rappet hallgatok, és nem csak a populáris muzsikát?!
Egyrészt a válasz az, hogy bátyám inkább rappet hallgatott, a baráti tárasága is, akikkel sokat lógtunk együtt. 
Valamilyen szinten muszáj volt ismernem ezt a kultúrát, aztán pedig megszerettem és nekem sokat adott ez a zenei műfaj. Mindig úgy éreztem, hogy ebbe a közösségbe jobban illek, mint a pink miniszoknyás discos társaságokba. Sok új ismerőst, barátot szereztem a "rap bulik" által, és ahogy az egyik számban is van:
"Ez nem crew, ez család!"
Másrészről az önkifejezés egyik eszköze, amely sokszor segített át olyan időszakokon, amikor azt hittem, hogy velem az élet mindig csak kiakar b*szni. A zene segítségével rájöttem, hogy nem az én problémám a legnagyobb és, hogy mások is kaptak az élettől kereszteket, melyeket cipelnek és mégis eljutottak oda ahová szerettek volna. 
Tudom, hogy sok ember szemében a rapp karierr, és ez a kultúra egyenlő a zülléssel, füvezéssel és trágár szavakkal, de láss csodát, itt egy (majdnem) diplomás szociális munkás, aki rap bulikra jár, és a buszon Siska Finuccsi szól a headsetében, mégsem lett hajléktalan, sem bőnadrágos drogos.
(Bocsi, de rettenetesen gyűlölöm a sztereotíp gondolkodást!)