Kezdjük a legelején. Ebben a félévben a gyakorlati helyem egy szenvedélybetegellátó intézmény, amit már említettem itt. A mentorom még az ismeretségünk elején említette, hogy lesz a lakhelyemen egy Zacher előadás, amit ő intéz, mint a helyi KEF (Kábítószerügyi Egyeztető Fórum) szakmai elnöke. 
Eljött a nagy nap, május 31.-e, meg volt beszélve, hogy megyek segíteni a rendezvény lebonyolításában. 
Számomra Zacher egy példakép, nagyra becsülöm és tisztelem azokért, amiket elért és azért mert mindig ember tudott maradni. Számomra ma Magyarországon ő a kábítószer és a függőségek lexikonja, ami egyenlő azzal, hogy úgy gondolom, jelentős szakmai tudással rendelkezik. 
Szóval kissé gyomorgörcsösen indultam el otthonról, mondhatni izgultam is.
Csak reménykedtem abban, hogy talán közelebb is kerülhetek hozzá, mint a néző, aki 5-6 m-re van tőle.
Nem tudom miért egyébként, soha nem rajongtam senkiért, és nem is voltam annak híve, hogy aláírást és közös fotókat kérjek akárkitől is. 
Szóval megérkeztem, a tanárommal természetesen megint jól elcsacsogtunk, picit számomra ez válvergetés, hogy mellette állhatok és "szerepelhetek", pláne a szülővárosomban. Az ismerős arcok meglepődve néztek rám, hogy mit is keresek itt, ott voltak a volt tanáraim, családsegítős munkatársak és ismerősök. 
Én helyet foglaltam, aztán kb. 10 perc múlva megérkezett dr. Zacher Gábor, főorvos, toxikológus,
aki a világ legtermészetesebb stílusában sétált be közénk.
Sokan említették már nekem, hogy nagyon emberi és hétköznapi stílusú, normálisan viselkedik, nem pökhendi.
De talán álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire szimpatikus lesz nekem. Szóval elkezdődött az előadás, szó volt drogokról, alkoholról, internet függőségről, internetes zaklatásról (ami sajnos manapság egyre népszerűbb téma), hozott pár statisztikai adatot, mely meghökkentett, viszont nem vitte túlzásba a dolgokat, nem vált hatásvadásszá. Nyilván volt egy- két erősebb kifejezése, ami (egy átalgos fülű embernek) meghökkentő lehet. Ilyen az, hogy milyen állapotban kerülnek be a sürgősségire a betegek; besz*rva, behugyozva, összehányva.
De ebbe számomra semmi meghökkentő nincs, ez a valóság, így megy.  
Egy időben mindig Csernushoz hasonlítottam őt, úgy gondoltam ugyanolyanok, mindketten kimondják,
amit gondolnak.
Aztán rájöttem, hogy közük sincs egymáshoz. Csernus sokszor úgy mondja a véleményét, hogy lealázzon, fölényeskedjen és megrettentsen picit. Úgy akarta felhívni a figyelmet a problémákra, hogy előtte akár a földbe is tiport. Nem mondom, hogy ez rossz, DE! nem mindenkinél válik be. Egy időben neki is nagy rajongója voltam. Aztán ahogy teltek az évek picit változott a mentalitásom és felfogásom, jelenleg a világból kilehetne kergetni a stílusával és a nagyzoló, fröcsögő viselkedésével. 
Az előadás legfőbb mondandója az volt, hogy tudjunk NEM-et mondani, és a gyermekeknek is olyan értékrendet adjunk át, hogy tudjanak nem-et mondani, és merjék is ezt felvállalni.
Az értékrend, keretrendszer a legfontosabb és az, hogy mit rakunk a gyermek puttonyába otthon. 
Ami számomra megintcsak nem volt újdonság, hogy a legmagasabb droghasználat a szegregátumokban (hátrányos helyzetű kistérségek, cigány gettók) vannak, ahol természetesen nem a kannabisz a legelterjedtebb drog, hanem a "biofű",azaz a szintetikus kannabionidok. Jelentősen olcsóbbak, hozzáférhetőbbek és a fiatalok úgy érzik, hogy nem illegális. Pesten 420 forint körül lehet egy ilyen szintetikus cuccos cigihez hozzájutni,
míg a marihuána utcai ára eléri a 3-5 ezer forintot is. 
Az előadás, legalább másfél óráig tartott, gazdagabb lettem sok mindennel, de ami ezután következett talán még legvadabb álmaimban sem gondoltam volna.  
Én eldöntöttem, hogy mindenképpen lövök vele egy szelfit az előadás után, ekkor a tereptanárom mondta, hogy ne itt, majd fent a V.I.P-ba, mondom V.I.P.?Tessék?
Konkrétan köpni nyelni nem tudtam, körülbelül 5-en mentünk Zacherral együtt, a volt iskolám egyik gyönyörűen felújított helyiségébe. Ahol kaja-pia volt, természetesen ez most a legkevésbé sem érdekelt. Viszont az annál inkább, hogy Zacher mellé ülhettem, és teljesen olyannak éreztem, mint bárki mást ezen a világon
(Na jó, talán kicsit mégis szimpatikusabb mint az átlagember.).
Szóval beszélgettünk még, felszínes témákról, aztán kitöltötte a papírokat és felpattant, indult is.
Elkaptam, hogy egy fotót csináljunk már. A legviccesebb, hogy 5 szelfi készült, ebből az elsőnél teljesen komoly arccal tekint a kamerában, majd az 5. képre már csak elmosolyodott. 

Igazából ez az egész egy hatalmas "lépés" volt számomra, ami befog kerülni a top 10-es élményeim közé. 

(Na itt már megengedett egy vigyort magának, a másik lány a csoporttársam.) 

Még mindig sokat gondolkozom, hogyan is lettem szociális munkás és mi minden vezetett ehhez. De ezt a szálat még sosem fogalmaztam meg. 
Úgy gondolom, hogy hiteles segítő és szakember csak úgy lehetek, ha átéltem nehezebb helyzeteket. 

Általános iskolában mindennap vittem magammal szendvicset, mert Anya büfépénz helyett otthonról rakott nekem tízórait. Egyik nap az osztálytársam odalépett hozzám és széthúzta a félbevágott zsemlét ami között 3-4 szelet túrista szalámi volt. A lány ezt mondta: "Nem telik sonkára? Jó csórók vagytok. "

Ezt a "jó csórók vagytok" kifejezést nagyon sokszor használta és nagyon sokunkra. Ő volt az aki már 12 évesen a H&M, ZARA kollekciókat hordott. 
Igazából tényleg volt egy időszak amikor elég "csórók" voltunk, és nehézkes volt a kaja biztosítása is. De mindig volt mit enni. Viszont ha én szerettem volna új ruhát, cipőt, akkor picit várnom kellett, mert nem ment csak úgy hipp-hopp. És ha kaptam is az nem a Plázából volt, hanem a kínai ruhaboltból. 
Szóval az osztályban inkább a szegényebb lányok közé tartoztam, akinek nincs még menő telefonja, és csillivilli kistáskája és H&M-es sálja. De ez engem nem annyira zavart, mert elvoltam a többi lánnyal is. 
Később amikor elkezdtem serdülni laptopot szerettem volna, meg új telefont, meg jogosítványt, meg hajgöndörítőt. és a Plázás ruhákat. Úgy mint általában a lányok többsége 15-16 éves korában. A válasz a legtöbbször nem volt, azzal a magyarázattal, hogy vagy nincs rá szükségem, vagy nincs rá pénzünk. Én ezt egy idő után elfogadtam, mert minden mást megkaptam amit csak szerettem volna. Időbe telt, de megkaptam. 
Aztán elkezdett változni a helyzet, nem volt hitel, több lett a pénz. Lett laptop, telefon, hajgöndörítő, hajvasaló, smink, ékszer.. Amit csak akartam és fura, mert elkezdtem bűntudatot érezni a régi barátaimmal szemben, akik viszont ugyanolyan anyagi helyzetben maradtak. Soha nem hangoztattam, hogy nekem most több pénzem van, vagy akármi, de mégis ott motoszkált az bennem, hogy egy "elkényeztetett p*csa" lettem. (Ez a dolog mai napig tart..). Pedig ugyanúgy jártam diákmunkákra, kerestem magamnak a pénzt, és tettem a jobb létért. De mégis van egy ilyen érzésem. 
Szóval elgondolkoztat az, hogy olyan ember akinek mondjuk mindene megvolt,  és anyagi jóllétben élt gyerekkorától kezdve, tudna-e hiteles segítő lenni? Értené-e a problémák fontosságát? Vagy nem is akarna segítőnek menni? 
Én nem mártírkodom, mert tudom, hogy mások jóval nagyobb szegénységben élnek, és ruhájuk sincs, amit felvehessenek, de (sajnos) úgy érzem beleláttam a "csóróságba". 

Így amikor bejön egy kliens és ruhát kér, nem fogok úgy nézni rá, mint a véres ingre, ha egy szervezethez jár fürödni, megemelem a kalapom, hogy fontos számára a higiénia.- Most jön az, hogy igen, DE többet is tehetne, menjen dolgozni.- Sajnos vannak emberek, akiknek ennyi "jutott", ennyit tudtak elérni, és ennyivel tudnak gazdálkodni. Meg kellene értenie mindenkinek, hogy nem rendelkezik mindenki hasonló erővel, háttérrel, családdal, kapcsolatokkal, szocializációval.

Én már megértettem, hogy nem lehet mindenki gazdag, nem élhet mindenki jólétben. 

Fordulóponthoz érkeztem. Nem igazán szoktam fogadalmakat tenni, sem ígérgetni magamnak vagy bárkinek bármit. De úgy érzem most, hogy rendszereznem kell az életemet, mert rossz irányba haladok. 
Magammal és a lelkemmel alig-alig foglalkozom. Ideje új "szabályokat" hozni. 


1. Az alkoholfogyasztásom a lehető legminimálisabbra csökkentem.
Nem mondanám, hogy iszákos vagyok, de mostanában egyre gyakrabban forog a borospohár a kezemben. És a tegnap este után elgondolkoztam, hogy szabad-e nekem azokkal az emberekkel, tevékenységekkel tölteni az időmet, amivel hónapok óta minden hétvégén. Nem érzem magamat náluk sem jobbnak, sem különbbnek, de úgy érzem ez a mindenhétvégéniszogatós ember sem én vagyok. Ha nekem van egy stabil értékrendem és elveim, tudom, hogy mit szeretnék elérni, akkor nem engedhetem meg magamnak azt a viselkedést, amit a legutóbbi hétvégéken műveltem, mert nagyon nem nőies. Meg amúgy is pont én csinálom ezt, aki "harcol" az alkohol ellen és minden porcikájával gyűlöli.
Szóval legyen vége a hétvégi borozgatásoknak. Mivel ismerem magamat, így számokkal határozom meg a "tilalmam". Első lépésként 1 hónapig semmi alkohol. 

2. Hétfő-szerda-péntek minimum 1-1,5 órát németezem. 
A nyelvtantól kezdve fordításokon át, a tételekig. A németül való filmnézés, olvasás, nem számít bele. 
Mondhatjuk, hogy elég sok szabadidővel rendelkezem, heti 3 órám van az egyetemen, ami egyáltalán nem vesz el sok időt tőlem és amúgy is nemsokára vége a félévnek. Július elején nyelvvizsgázni szeretnék, szóval nagyon itt az ideje, hogy összekapjam magamat és céltudatosan készüljek.
Úgy gondolom, hogy egy középszintű nyelvvizsgát megtudok csinálni egy nyelvtanfolyam után, önerőből. 

3. Dohányzás minimalizálása.
A cigizéseim időszakosan fellendülnek, van, hogy napi 1-2 szál megy el és van, hogy majdnem egy dobozzal. Most az utóbbit élem, ami ijjesztő, mert lassan 2-3 hónapja tart. Ideje visszafogni magamat és odafigyelni az egészségemre is. Először is a napi háromnegyed doboznyiról, napi 5 szálra csökkenteni, aztán látjuk, hogyan tovább. 

4. Tinder, badoo és társaik száműzése.
Körülbelül 3 hónapja nem voltam fent  ezeken az oldalakon, de néha a magány érzése elfog és gondolkozom, hogy fellépjek-e. Szerencsére eddig mindig megtudtam állapítani, hogy nincs értelme, de szeretném ha továbbra is így maradna és nem kezdenék el kétségbeesetten kapálózni, keresni, ha épp elgyengülök. 
Nem keresek, várok! Kivárok! 
Itt egy kis finomság a Tinderről: 

(Még mindig nem tudtam eldönteni, hogy viccelt-e, vagy társadalomkutatást végzett.)

 5. Kertészkedés örömének megtartása.
A kertemet továbbra is ilyen lendülettel, kedvvel és odaadással szeretném gondozni. Lassan 2 hete minden délután lent vagyok, ami számomra nagy előrelépés, mert hiába vagyok "vidéki", soha nem lehetett rávenni, hogy komolyabban foglalkozzam a kerttel. Ám idén szinte csak az enyém az egész birodalom.
Mondhatjuk úgy, hogy a hobbimmá vált, és ha bejutok egy mezőgazdasági boltba, szinte fanatikusan kutatok a magok között. Szeretném, ha a mindennapjaimban továbbra is helyt kapna a délutáni kerti bogarászás.

6. Őszinteség, igazmondás szokássá válása.
1 hónapja mindenkinek elmondom, amit gondolok és ahogy gondolom, ez ezelőtt is megvolt, de nem 100%-os őszinteséggel, mert folyton attól féltem, hogy mi lesz a következménye. Nemrég úgy döntöttem, hogy ami bennem van, azt közölni szeretném. Átgondoltan megfogalmazva, de kiakarom mondani. Rájöttem, hogy sokkal egyszerűbb és gyorsabb minden ha elmondom az igazi véleményemet és nem szépítem a dolgokat, nem ígérgetek. Talán ez az igazi felnőtt kommunikáció?
És ez működik. Félelmetes, mert néha még bennem van az, !utólag!, hogy ezt lehet nem kellett volna, de rájövök, hogy ez így tiszta sor, félreértés nem lehet. Szóval nem húzom-vonom a dolgokat, ami teszik azt megmondom és ami nem tetszik azt is. Nagyon remélem, hogy ez továbbra is így lesz. Biztosan fogok emiatt "bajba" kerülni, mert eddig is voltak már emiatt konfliktusaim, de nem hagyom, hogy ezek miatt ne merjek őszinte lenni. 
Mennyivel egyszerűbb így kommunikálni, avagy nem kommunikálni: 
 

 7. Önmagam fejlesztése.
Egyszer és mindenkorra megakarom tanulni azt, hogy amit más mond rólam az ő, nem én vagyok. Amikor más véleményt alkot rólunk az az övé, ő érzései, az ő jelenlegi hangulata, ez nem feltétlen egyenlő a személyiségünkkel. Több figyelemet szeretnék fordítani az érzéseimre, gondolataimra, a miértekre. 


A lista folyamatosan bővül.. 

"Te a múltat, a bosszankodásoddal hányszor tudtad megváltoztatni? Soha..
Tavalyi hóból nem készítesz hóembert, ami elmúlt az kész. Az a hatáskörödön kívül van. Akkor miért rágod magad? 
Amikor te rosszul döntöttél, amiért most magadat szidod, akkor a helyzet olyan volt, hogy nem tudtál másképp dönteni. Az, hogy benned vágyak voltak vagy rossz ítélet, az egy egy más kérdés. Abban a helyzetben nem tudtad. TE utólag jöttél rá, hogy nem jól döntöttél. 
Tehát örülnöd kell, szereztél egy tapasztalatot. És ha te pozitívan állsz hozzá, akkor azt mondod: "Szuper, szereztem egy tapasztalatot". 
Az élet arról szól, hogy folyamatosan tapasztalatokat szerzünk. Ezeket a tapasztalatokat a belsőd elraktározza és mindig ott lesz a lelkedben."

Hányszor sírtam már és ostoroztam magamat a "rossz" döntéseimért, amik rossznak tűntek, de utólag talán arra is rájöttem, hogy pontosan így kellett mindennek történnie. 
Azon gondolkozunk, hogy mi lett volna ha másképp döntünk, vagy ha másik irányba indulunk el.
De nem tudtunk másik irányba elindulni, mert abban a helyzetben csak abba az irányba láttuk a megoldást. 
Elég sok évet elvesztegetünk arra, hogy sajnáljuk a múltunkat, hogy átvertek minket, hogy kihasználtak minket, hogy elfecséreltük az időt.
De nem akarunk tanulni ezekből, inkább siránkozunk és azt mondjuk: "a múlt miatt esek mindig ugyanabba a hibába, a múlt miatt használnak ki, én csak ennyit érek." Ezt csináljuk, ahelyett, hogy levonnánk a következtetéseket és végiggondolnánk mi miért történt és hogyan kerülhetjük ezt el legközelebb.  Az idézet szerint ezek a tapasztalatok mindig benned vannak, de nem foglalkozunk velük. 
Néha feleslegesen megvezetjük saját magunkat, miközben nagyon jól tudjuk, hogy ezen már átestünk egyszer és nem kéne. 
Vegyünk egy példát. Adott egy nő, akit sokszor kihasználtak, bántalmazó kapcsolatban élt, elvált. Elkezd ismerkedni egy férfival, aki a jelek szerint agresszív és dühkezelési problémái vannak. A nő ezt látja, érzi, az előző kapcsolatában tapasztalja, de jóhiszemű és újra belemegy. És, "meglepő", de újra bántalmazzák. (Verbális bántalmazásról beszélek.) Szóval vannak ezek a dolgok, amiket előre látunk, mégsem használjuk fel a tapasztalatainkat. Majd az ezután következő időszak is csak önsajnáltatással és önmarcangolással telik. 
Meg kellene tanulnunk tanulni a döntéseinkből, hibáinkból. 
Én nem akarok megmondó ember lenni, mert nekem sem megy, de azért rögzítem ezt, hogy amikor nagyon nem vagyok jól akkor erre visszaemlékezzek és tudatosítsam magamban. 

Az előző bejegyzésem az erősségek és gyengeségek témakörből inkább a gyengeségre hajaztak. Szóval jöjjön egy picit pozitívabb poszt. 
A szociális munka gyakorlathoz kötött az egyetemen, minden félévben más óraszámban, más témakörben érkezünk a terephelyekre. Ezek egyrészről arra jók, hogy megismerjük a szakmát, másrészt kapcsolatokat építhetünk ki szakemberekkel, szervezetekkel. (A félévek során megtanuljuk azt, hogy milyennek is kell lennie egy szociális munkásnak, milyen készségei, képességeinek kell kiemelkedőnek lennie a munka során, ezek a következő idézetekben megjelennek majd.)
Eleinte nem igazán foglalkoztam ezzel a dologgal, viszont így az államvizsga közeledtével egyre inkább tudatosan kezdtem el építeni a gyakorlati helyemen a kapcsolataimat. 
Januárban megpályáztam egy állást, amihez ha volt referencialevél az elég sok pluszt dobott a jelentkezésre. 
Szóval próbáltam végiggondolni kitől is kérhetnék referenciát. Két ember jutott eszembe, akiktől kaptam is, ezekből szeretnék pár gondolatot idézni, mert olyan sokat jelent nekem.
Vehetjük úgy is, hogy önmagam promózása, de úgy is, hogy megmutatom, hogy néz ki egy szakmai referencia levél. 

"Önkéntes beteglátogatóként a DE KK Pszichiátriai osztályán folytatott segítő beszélgetéseket. Zsófi feladatai közé tartozott az osztályon gondozott betegek felkeresése, mentális gondozása, a beteg részéről felvetődő érzések, gondolatok, kérdések és válaszok megfogalmazásának segítése a beteg lehetséges erőforrásainak mozgósításával. Emellett az Alapítvány által szervezett programok előkészítésében, megvalósításában is segítette munkánkat.
Megbízható és motivált, a segítő beszélgetésekhez szükséges jó kommunikációs készséggel rendelkezik, empatikus hozzáállással és érzékenységgel közelít a betegek szociális és lelki problémáinak megértéséhez. A rá bízott feladatokat ügyesen és önállóan látja el, igyekszik maximálisan teljesíteni. A betegek visszajelzései alapján segítőkész és figyelmes. Közösségi emberként ismertük meg, aki szeret kollektívában dolgozni, önkéntes társaival való kapcsolata jó volt.
Váradi Zsófiát a szociális feladatellátás számos munkakörébe szívesen ajánlom."


A másik referencia levelem gyámvédelmi területről származik: 
"Megnyilvánulásai szociális érzékenységről tanúskodnak. Mindig aktív és érdeklődő volt, a kliensekkel könnyedén alakított ki kapcsolatot. Problémamegoldásai során elsősorban a kliens autonómiáját tartotta szem előtt(...). Kifejezőkészségén látszott a már megszerzett szakmai és elméleti tudása, amely mellé párosult nyugalma, kedvessége, értő figyelme. (...)
Zsófi közösségi ember, a munkahelyi szerepek betartása és tiszteletben tartása jellemző rá. Olyan munkaerőről van szó, aki véleményem szerint a jövőben akár a civil szférában, akár közigazgatásban, vagy a piaci szervezetek területén, az emberek érdekeit, a munkáltatója szabályait mindig szem előtt tartó munkavállaló lesz."

Ezek most azért jutottak újra eszembe, mert amikor az utolsó alkalommal voltam a gyakorlati helyemen, akkor ki kellett töltenie a tanáromnak egy szakmai értékelőt rólam, és ebben mindenre 5-öst adott és megjegyzésekkel támasztotta alá, hogy mennyire elégedett velem.
A legfőbb erényem számukra az volt, hogy minden után érdeklődtem és nyitott voltam bármilyen témára. Amit többször hangsúlyoztak az elbúcsúzásunk előtt is, az az volt, hogy mennyi életet és vidámságot vittem a gyakorlati helyre.
Szóval ennek tükrében megvan a következő hely, ahonnan referencialevelet kérhetek.
Ezért remélem, hogy nem sokára folyt.köv..:)