Szerintem többen is belefutottak már abba, hogy a másik fél öngyilkossággal fenyegetőzött egy szakítás kapcsán. 
Nekem ez a serdülőkori "kapcsolataimban" többször is előfordult.
Eleinte megijedtem és féltem, majd rájöttem, hogy zsarolni akar a másik. 
2012 elején kezdődött, netes ismerkedés. Beszélgettünk egy ideig, majd találkoztunk.
Különlegesnek tűnt, festett és intelligens volt. 3 évvel volt idősebb mint én, egyke gyerek, elég jó anyagi háttérrel. 
Voltunk párszor moziban, kiállítás megnyitón, fürdőben. 
Egyre furábban viselkedett; sokszor észrevettem, hogy máshogy érzékeli a világot, mint az egészséges emberek. Volt, hogy egy egyszerű nesztől is hatalmasat ugrott és teljesen zavart lett.
Amikor elsőnek voltam nála, nem engedte, hogy szétnézzek a szobájában, szinte rám kiabált, hogy üljek le a székre, és ne nézzem a könyveit, polcokat.
Aztán találtam egy nagy dobozt nála, ami tele van gyógyszerekkel, azt mondta allergiás.
Eleinte fogalmam sem volt, hogy mi ez az egész. 
Aztán nekem ez egyre furábbá és ijesztő kezdett lenni, féltem tőle. Úgy döntöttem véget vetek ennek. 
Nála voltunk, feküdtünk az ágyon, beszélgettünk. Én egy ideje gondolkoztam a szakításon, de nem mertem szólni. De akkor ott úgy éreztem, hogy most vagy soha. Elmondtam neki, hogy nem szeretnék már többet vele lenni. 
Semmit nem tudott mondani, feküdt az ágyon és rángatózott a sírástól. Nem tudtam megvígasztalni, nem is akartam. 
Előtte soha nem láttam így sírni férfit, de embert sem nagyon. Ott hagytam, mert nem tudtam segíteni.

2 napon belül elkezdtek érkezni az SMS-ek, és a messenger üzenetek, amelyekben arról írt, hogy szeretne meghalni, és jobb lenne a világ nélküle. Azt hittem csak zsarolni akar.. 

Ezeket írta, fogalmam sincs mennyi igaz belőle.
Én nem változtattam a véleményem emiatt, azt állítottam végig, hogy jobb lesz így
és nem akarok vele lenni:

Ezek mentek pár hétig, majd 2012. április végén teljesen lezártam a beszélgetést. -
Párszor láttam az egyetemen, illetve egy lány ismerősöm mesélte, hogy félnek tőle a tanszéken,
mert a lányokat videózza és fotózza a folyosón. Szóval nagyon zavart és furcsa volt. 
Aztán tegnap kaptam egy gyászjelentést ismerősömtől:
"Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették,
hogy F.L. életének 24. évében váratlanul elhunyt." 
Konkrétan letaglózott ez az egész. Elkezdett kattogni és pörögni az agyam. Kiderült, hogy öngyilkos lett. 
Egyből beugrottak az emlékek, az utolsó beszélgetések, melyekben végig azt írta, hogy megakar halni.
Igaz ennek már 6 éve, de akkor is.
Hajlandóságot érzett már akkor az életének befejezésére. Én pedig nem vettem komolyan. 
Öngyilkossággal fenyegetőzött, mégsem léptem semmit. 15 éves voltam.
Nem magyarázat. 
Elkezdtem magamat okolni, lehet megmenthettem volna?! 
A mai eszemmel teljesen másképp cselekedtem volna. Talán szóltam volna a szüleinek, barátainak, akárkinek. Tettem volna valamit. 
Ez az egész rettenetes.. 

Ma 3-4 riportot is megnéztem, olyan ügyekkel kapcsolatban ahol 14 év alatti gyermekek haltak meg, gyilkosság által. Két esetet emelnék ki ebből és szeretném elmondani a véleményemet szakemberként a gyermekvédelem okolásáról.
Az egyik ilyen májusban történt Sólyon.  A 8 éves kislányt, a testvére 16 éves barátja verte agyon.
A második egy pár hónapos csecsemő halála, akit túladagoltak a szülei. Nem csak belejutott valahogy a szervezetébe, hanem konkrétan bedrogoztatták a gyereket. Aki ebbe belehalt.
Ez a része nekem elég brutális, nem is szeretem ezeket a híreket nézni, mivel a szakmámban így is elég sok mindent hallok, látok. De itt jön a lényeg. 

A riportok végén jön a bűnbak keresés, és a rendszer okolása. Az első esetnél, azt mondják, hogy miért nem lépett közbe a gyermekvédelem, mert a környezet elmondása szerint a 16 éves fiú zavart volt mindig is.
De a gyermekvédelemnek erről honnan kéne tudnia? Itt nem a gyermekvédelem a hibás szerintem, mivel NEM lehet ott mindenhol. A gyermekvédelem nem olyan mint egy nagy köd ami száll a városok felé és jelen van mindenhol.
A gyermekvédelem akkor működik, ha a jelzőrendszer működik.
A jelzőrendszerbe beletartoznak a tanárok, orvosok, védőnők, szomszédok, szóval maga a környezet.
Akiknek jelzéssel kell élniük a gyámügy, gyermekvédelem és a hatóságok felé, ha számukra bármi is természetellenes.
Én nem hibáztatok senkit, félreértés ne essék. De a gyermekvédelem csak úgy tud működni, ha tud az eseményekről. Az más tészta, amikor tud róla, hogy valami nem okés, mégsem lép. 
A csecsemőgyilkosságnál a helyzet picivel másabb, hiszen az elvileg az orvosok és a védőnő is tudott arról, hogy a 23 éves anyának problémái vannak a droggal. 3 gyermeke közül csak a pár hónapos csecsemő lehetett vele. Első gyermekét az édesapja neveli, a másodikat a nagymama. Szóval több szempontból is problémás a dolog, főleg úgy, hogy a nagymama kérvényezte elvileg, hogy a gyermekek gyámja lehessen. 
A védőnő tudta, nem tett semmit. A csecsemő halála után öngyilkos lett, nem lehet tudni, hogy mi volt a konkrét ok, de feltételezik, hogy jelentős szerepet játszott a mulasztása. 

Tudom, hogy rengeteg hibája van a szociális ellátórendszernek, így a gyermekvédelemnek is. Be is látom őket és tisztában vagyok velük.
De azt soha senki nem említi meg, hogy ebben az embereknek is jelentős szerepük van.
És az emberek gyakran félnek értesíteni minket, azaz a segítőket, a problémáról.
Mert félnek attól, hogy milyen következményei lehetnek ennek. Arra viszont nem gondolnak, hogy életeket menthetnek meg egy telefonhívással, egy levéllel, melyeket anonim módon is közölhetnek. 

Figyelnünk kellene egymásra, igenis menj át és
nézd meg a szomszédot, ha napok óta nem látod !
Kérlek, kérdezd meg a kisgyermeket.
aki egyedül flangál az utcán, hogy hol vannak a szülei !
Kérlek, figyelj a jelekre és ha nincs valami rendben
értesítsd a hatóságokat !
Kérlek, ne félj lépni a segítség felé !
Kérlek, vigyázz a másikra ! 
És a legfontosabb: nagyon kérlek titeket,
figyeljetek egymásra !