Most jutottam el arra a pontra, hogy szeretném elmesélni az arcom történetét, és azt, hogyan léptem túl az önbizalomhiányos állapoton. Szeretném ha a hasonló problémákkal küzdők is belátnák azt, hogy nincs semmi veszve, illetve emiatt semmivel sem kevesebbek, mint mások!
Sosem terveztem, hogy beauty-blogger leszek és továbbra sem ez a célja a bejegyzésnek,
és az említett termékeket sem szeretném reklámozni, el is mondom majd, hogy miért nem..
Körülbelül 1 éve kezdődött az egész, amikor elkezdett az arcom egyik fele begyulladni, nem ért váratlanul,
hiszen mindig hajlamosabb voltam a pattanásokra.
De ezek egy idő után már nem pattanások voltak, hanem gyulladások, vagyis akne,
amik kezdetben csak fizikai, majd később lelki fájdalmakat is okoztak.
Eleinte betudtam annak, hogy "serdülök", illetve a "hormonok" miatt alakult ki ez az egész.
Vásároltam különböző krémeket, kenceficéket, tonikokat, megpróbáltam kezelni a helyzetet.
Pár hónap alatt viszont úgy eldurvult a helyzet, hogy beláttam, hogy nem lesz elég az avonos kis arctonik,
meg a light-os ápoló arckrémek. Ekkor már a környezetemben is egyre több inzultus ért.
Az emberek általában úgy reagáltak rá, hogy: "Úhm, jó csúnya az arcod, nem kéne valamit kezdeni vele?
Kenjél rá körömvirágkrémet, meg ezt meg azt.."
Az ismerőseim úgy gondolták, valamilyen oknál fogva, hogy engem hidegen hagy ez az egész és hozzá sem nyúlok az arcomhoz. Mintha nem számítana, hogy az arcomon vörös gyulladt foltok vannak.
Ezek a megjegyzések nap mint nap nálam landoltak, és mindenki különböző terméket, technikákat javasolt.
Megmondom őszintén, hogy volt amit próbáltam, de semmit nem ért, és ezért nem tanácsolom senkinek azokat a termékeket, amiket én használtam. MIVEL, ez nem játék, erre lehet bármit kenni, akárhány Rossman-os terméket venni, de félő, hogy csak ront a helyzeten, egy-egy vegyszeres termék.
A hidratálás oké, de a különböző hangzatos kenceficéket én kivenném az arcápolási rutinomból, vagy egyet használnék huzamosabb ideig. 
Próbálkoztam ;kamillateás gőzölés, körömvirágkrém, aloeverás borogatás, mindenfajta bőrnyugatót készítmény, de semmi változás.
Teltek a napok, hetek, hónapok, vártam, mert mindenki azt tanácsolta, hogy egy készitményt legalább
1-2 hónapig használjak.
Közben már mikor kezdett durvulni a helyzet, felhívtam egy bőrgyógyászt, akinek elmondtam a problémát, ő egyből rávágta, hogy megnézi, de előtte bővebb orvosi kivizsgálásra lesz szükség.
Kértem időpontot belgyógyászhoz, aki elküldött; cukorterhelésre, hasi ultrahangra, mellkasröntgenre, fül-orr -gészészetre, fogászatra, nőgyógyászatra- petefészek ultrahangra.
Ezeket a vizsgálatokat végigjárni 3 hónapomba telt. Az összes eredmény jó lett, semmilyen elváltozást nem találtak. A belgyógyásznak visszavittem az eredményeket, annyit mondott rá, hogy remek és ennyi.
Mondtam, hogy valamit illene akkor mostmár mondania, vagy tanácsolnia, a válasz annyi volt, hogy ő nem tudja, és csak annyit lát, hogy gyulladás van a szervezetemben.
Mondom igen, valószínűleg az arcomról jelez gyulladást, mivel ekkorra már a nyakam is olyan volt.
A fül-orr- gégészeten a doktornő azt is elmondta, hogy teljesen felesleges köröket futok, mivel látszik, hogy semmi szervi bajom nincsen, és feleslegesnek érzi, hogy a torkomon lenyúlkáljon.
De azért megtette, aminek annyi lett az eredménye, hogy reflexből kirántottam a kezét a számból és hangosan zokogtam szégyenemben. Én nem tartom magamat egy gyenge embernek, vagy olyannak aki nyafogna, de ezek a vizsgálatok eléggé megviseltek.
Mire megszereztem az összes ambuláns lapot, amin az szerepel, hogy egészséges vagyok,
az arcom állapota új stádiumba lépett. Csillapodni látszott a helyzet, majd 2 hét múlva újra tombolni.
Kértem bőrgyógyászatra időpontot, de nem magánorvoshoz, mivel én akkor még úgy gondoltam, hogy a TB által finanszírozott egészségügy működhet jól is. Szóval kaptam 2(!) hónap múlva egy időpontot.
Eljött a nagy nap, valamiért reménykedtem, hogy minden megoldódik.
A bőrgyógyász egyáltalán nem foglalkozott azzal, hogy milyen vizsgálatokon vagyok túl,
semmi szervi dolog nem érdekelte.
Megtapogatta az arcomat, ami nálam azzal járult, hogy újra elbőgtem magamat.
Ezalatt az egy év alatt Anyán kívül senki nem ért az arcomhoz, sőt, mivel szégyeltem is ezért mindig kerültem, hogy bárki közel kerülhessen hozzá. Megnézegette, írt fel egy krémet, és kész.
A krémet, másfél hónapig használtam, semmi eredménye nem lett, csak annyi, hogy minden reggelem és estémben volt egy 10 perces égető érzés a krémtől, plusz a bőröm szinte elkezdett leperegni az arcomról, olyan szinten kiszárította, hiába kentem pluszba bármivel.
Ezidő alatt én próbáltam takargatni az arcomat, különböző alapozókkal, AMI TUDOM, HOGY NEM TESZ JÓT!, de nem tudtam enélkül az utcára lépni, mert így is minden pillanatban azt éreztem, hogy engem és az arcomat bámulják. Próbáltam minél drágább, márkásabb alapozókkal fedni az arcomat, több- kevesebb sikerrel.
Majd kb 1-2 hónapja átváltottam a BB-krémekre. Közben elkezdtem szedni újra a fogamzásgátólat, hátha csendesül a dolog, hát lassan fél éve szedem és nem sok változást vettem észre, talán annyit, hogy nem keletkeznek olyan nagy gyulladások, mint korábban.
Régen imádtam sminkelni, nem csak magamat másokat is, de mióta ez megtörtént az arcommal, azóta átokként tekintek a sminkre és gyűlölöm, hogy minden napomat úgy kell kezdenem, hogy feltolom az alapozókat, bb-krémeket a fejemre. Sajnos a boltba nem tudok nélküle elmenni, mert annyira bánt, hogy lilás-vörös az arcom.
Elég gyakran megunom, ami szerintem érthető, mert így a készülés nálam +15 perccel kezdődik az alapozás miatt. Ezért sokszor kiborultam már, csak ültem, néztem magamat a tükörben és sírtam.
Nem csak azért sírtam, mert fáj, csúnya, hanem mert nem látom a végét, nem tudom, mikor lesz újra olyan az arcom mint korábban. Talán soha, mivel rengeteg hegem van már most.
Elkezdett elegem lenni abból, hogy mindenki jobban tudta, hogy mit kell tenni az arcommal, és sokszor vádaskodva kérdezték, hogy miért nem teszek "SEMMIT"?
Volt olyan, hogy nem mertem másnál aludni amiatt, mert féltem, hogy reggel mit fog szólni, ha meglát alapozó nélkül. Strandra, fürdőbe pl. azóta nem járok, hogy ilyen az arcom, mert előtte havi rendszerességgel jártam úszni.
Kb fél éve nem volt összefogva a hajam, csak akkor ha itthon vagyok, mert ha kivan engedve, akkor tudom az arcomat azzal is takarni..
Szóval teljesen alátudom támasztani azt, amit a legtöbb fórumon írnak az akne-val kapcsolatban: hatalmas törés az ember önbizalmának ez az egész. Arról nem is beszélve, ha még a környezete is piszkálja azzal, hogy milyen csúnya az arca.
Viszont, egy hónapja eljutottam arra a pontra, hogy elfogadtam ezt az állapotot.
Mivel jelenlegi legjobb tudásom szerint sem tudok rajta változtatni, így nincs más dolgom, mint elfogadni.
Illetve megpróbálom minél kevesebbet sminkelni, kenni az arcomat, hátha a levegő, napsütés jót fog neki tenni és lassan minden helyrejön. Kb. 3 naponta cserélem az ágyneműmet, folyamatosan tisztítom és hidratálom az arcbőrömet.Már korántsem olyan vészes a helyzet, mint tavaly október környékén, ezért újra várakozó állásponton vagyok, de a vége előbb-utóbb magánorvos lesz.
De addig is egy kis "elvont" szöveg segítségével próbálom továbbra is elfogadni önmagam, az arcom és a helyzetem:
Annyiféle ember él a világon, annyiféle problémával, amik rosszabbak, mint az enyém.
Így kicsit átértékeltem a helyzetemet. Rájöttem arra, hogy nem feltétlen bámulja mindenki az arcomat, egy idő után már csak én érzem úgy. Mindenkinek megvan a maga baja, és elég sokan szenvednek ugyanilyen problémával, mint én. Próbálom a szomorkodást és a pityergést csökkenteni és elfogadni, hogy ez vagyok én.
Van olyan, hogy elmegyek egy helyre, szóba kerül az arcom, elmondom a sztorit gyorsan összefoglalva, majd azt mondom:"Igen, az én arcom ilyen, ez van." És ezzel le is zárom a témát.
