Segítő szakmát tanulok az egyetemen, szerintem már említettem. 
Rengeteg készségfejlesztő óránk van. Állandóan önismerettel foglalkozunk, a lelkünk kisebb, nagyobb bugyraival. 
Ma viszont azt tapasztaltam, hogy nehéz úgy beszélni, hogy állandóan elemeznek, és analizálnak. Bármit is mondok ezek a pszichológusok, tanárok következtetéseket vonnak le. Néznek Rád nagy szemekkel, és azon filóznak, mit miért, és miért is jött ez segítőnek. 
Legalábbis ma ezt éreztem, elmondtam, hogy milyen érintettségem van a szenvedélybetegségben, és egyből azt hiszi, hogy én azért jöttem ide, hogy megoldjam a saját problémáimat. A következő körben el is mondtam, hogy tudom, nem innen fognak jönni a megoldások, és nem is hiszem, hogy nekem kell ezt megoldani. 
Mégpedig azért, mert a saját családomban nem lehetek segítő, csak a gyerek lehetek aki elszenvedte/részese ennek az egésznek. Pedig én szeretnék segíteni, én mindent megtennék azért, hogy helyre hozzam a dolgokat. De nem megy. Egyszerűen nem tudok mit tenni. Csak nézni, ahogy a halálba sétál egy szerettem.
Szóval a lényeg, kicsit elkezdett idegesíteni, hogy minden mondatom analizálásra kerül. És rettegek, hogy egyszer tényleg azt mondják, márpedig Te nem lehetsz segítő! 
Tudom, hogy vannak dolgok amiken még dolgoznom kell, sajnos nem születtem tökéletes segítőnek. De folyamatosan dolgozom önmagamon, és az önfejlesztésen. 
De félek..

Hidd el, a jelek azért jelek, hogy foglalkozz velük, és ne hagyd figyelmen kívül őket. 
Ha egy kapcsolat már az elején szar, hidd el, nem fog megváltozni, TE nem fogod megváltoztatni, és ne is akard. Ha vannak jelek, hogy ő ilyen meg olyan, hagyd a francba.. Jó, nem azt mondom, hogy egyből, ha látsz benne potenciált, de ha fontos és súlyos jelek vannak, engedd el. Ő ilyen. Adhatsz neki esélyt, de ne egy évet. Ne hagyd, hogy bebizonyosodjon, hogy agresszív, vagy kizsigerelő, vagy buta. 
Az elejétől fogva éreztem, hogy pszichés problémái vannak, nem érti amit mondok, nem képes felfogni az érzéseket. 
Na de majd én megváltoztatom, és kinevelem magamnak. Idióta voltam. Soha nem változik meg, kevés hozzám, és mindig is az marad. Nem kellett volna hagynom, hogy egy évig a cselédje legyek, és semmibe nézzen. De megtettem, minden áron. És miért? A pénz miatt. Mert az aztán kurvára megold mindent. Hittem én. 
Megbántott, vagy leszólt? Nem baj, kaptam telefont. Lekurvázott? Nem baj, kaptam ruhákat. 
Ezért az egy dologért szégyellem magamat a mai napig. Hagytam, hogy nullát csináljon belőlem, pár millió forint. 
Tanultam belőle, és vállalom a felelősséget azért amiket tettem, és ahogy viselkedtem. Tudom, undorító. 
De nem hiszem, hogy más nem tett csúnya dolgokat..