Mostanában itthon megint egyre nehezebb a helyzet. Apa egyre többet iszik. Anyának fogalma sincs, hogy mit akar, beszél össze-vissza. 
A minap Apa felhívott és elkezdte Anyát szidni nekem, 40 percen keresztül, mondtam: "aha, ühüm, jó, értem, nem tudok ezzel mit kezdeni, nem tudok mit csinálni, aha, sajnálom, aha."
Anya haza jött elmeséltem neki, hogy 40 percig hallgattam, hogy mi lett elcseszve köztük. Aztán tegnap este Anya elkezdte mondani Apának, hogy jó lenne ha nem nekem mondaná ezeket a dolgokat, hanem kettejük között rendeződne a helyzet. 
Ezután jött az, ami 5 éve nem fordult elő, elkezdett szidni, de olyan hangnemben, hogy én kutyáról nem beszélek így. Voltam szarkavaró, szánalmas, kétszínű és ezek ismétlődése egészen 2-3 órahosszáig. Azt mondta, hogy még a telefonszámomat is kifogja törölni. Nagyon régen éreztem már ilyet, talán 14-15 évesen amikor többször elmondta, hogy egy senki vagyok és semmi jogom beleszólni a család életébe.
Most újra eljött ez az időszak. 
Hogy mit érzek? 
Fájdalmat és újra azt amit akkor, hogy tényleg egy senki vagyok és jelentéktelen minden egyes napom. 
Másrészről dühöt, amiatt, hogy nem bírja felfogni mekkora lelki sérüléseket okoz ezzel ahogy viselkedik. Azt se bírja felfogni, hogy milyen sebeket okozott azzal ahogy régen is hogyan viselkedett egy gyermekkel, akinek a legnagyobb szüksége az Ő szeretetére volt. 
Azt mondják, hogy az alkoholistáknak el kell nézni ezeket a dolgokat, mert betegek és blablablabla. Mit nézzek el? Hogy a lányából egy kisebbségi komplexusos pánikbeteg szerencsétlen csinált? Azt nézzem el? Azt, hogy nem bírok egy normális kapcsolatot kialakítani mert állandóan megakarok felelni és teljesítménykényszerem van? Azt, hogy tudom, hogy soha nem leszek elég jó? Azt, hogy állandóan rettegek attól, hogy valamit elrontok és lecsesznek? 
Ezt mind nézzem el neki, mert ő alkoholista? 
Tudom, hogy bennem kell megváltoznia a dolgoknak. Tudom, hogy nekem kell ezt feldolgozni és elfogadni. De, egyszerűen nem bírom épp ésszel felfogni azt, hogy tud egy APA így viselkedni a saját gyermekével. Oké, az alkohol, meg ilyenek. De akkor is, ez hogy történhet meg?? Hogy alázhatja meg a lányát ennyire? Hogy okolhatja az elrontott kapcsolatáért a gyermekét? 

Kapálózom, de úgy mint aki fulladozik egy hatalmas óceánban. Nem hogy fulladozik, de az utolsó levegővételek közepette van. 
Miért kapálózom? Azért, hogy szeressen valaki. Csernus szavaival élve: Szeretetkurva lettem. Nagyjából mindent megadnék azért, hogy végre valaki szeressen, vagy legalább azt mondja, hogy szeret. Ettől váltam olyan nagyon naívvá és totál hülyévé. Én, aki megvolt róla győződve, hogy okos, értelmes, "felnőtt" nő. 
Megint gödörben vagyok. De a legalján. 
Most már csak is siker széria jöhet, mert túl sok volt a buktató az elmúlt 2-3 hónapban. Magamnak csináltam a legtöbbször a bajt, gyenge voltam. Elvesztettem a hitemet, magamban és másokban. Abban, hogy a világ alapvetően szép és abban, hogy értékes vagyok. 
Hiszem, hogy lehetek én is fontos. Hiszem, hogy valaki így fog szeretni ahogy vagyok. Hiszem, hogy egyszer én is fontos leszek valakinek.