Szia...Nem vagyok kibukva, és nem is szeretnék a nap végére kibukni, szóval én is kiadom magamból.
A tegnapi napom arról szólt, hogy 5 embert végig hallgattam, akik a  különböző problémáikkal fordultak hozzám, nem segítségért, csak, hogy kiönthessék a lelküket. Tényleg nem vártak el tőlem semmit. Vagy mégis? 
Az ember ha beszél a másikkal mégis van egyfajta elvárása, és igénye, hogy a másik aktív hallgató legyen, plusz úgy figyeljen rá, ahogy ő akarja. Én figyeltem, válaszoltam, érdeklődtem, véleményt nyilvánítottam, visszacsatoltam. Szerintem igazán jó hallgatóvá váltam, már nem vágyam, hogy túl beszéljem a másikat, hogy megmondjam a tutit, és mindenáron én is elmondhassam mi bajom van. Tőlem egyedül egy ember kérdezte meg, hogy és velem minden okés? A többiek elmondták amit akartak, "kielégültek", tovább álltak. Én meg hoppon maradtam. Na de járunk így néha. Talán nem is kellett mondanom semmit magamról, én elvagyok most. 
Érdekes, mert néha elkapja valami a fájdalomtestemet, és az agyamba pattannak különböző hülyeségek, hogy éppen min kezdjek el hisztizni, vergődni. Ez Ego harc.  Ilyenkor mindig megpróbálok reálisan gondolkozni, és leállítani magamat, hogy semmi nem történt, eddig is minden ilyen volt, és senki nem bántott.  
Az embernek néha nehéz magával együtt élnie..