Újra itt van a régi jó " barátom". Hosszú idő után újra elérkeztem arra a szintre, hogy egyszerűen nem bírom tovább, fel kell állnom és kimennem óráról, mert megfulladok, hányni fogok és nem kapok levegőt. Igen, a pánikbetegségem újra hozza a régi formáját. De miért? Megkérdeztem, kimehetek-e egy picit, persze minden rendben? Ja.. menjen veled valaki? Nem, megoldom egyedül. Elsőnek nem tudtam, hogy Ő az. Azt hittem csak valami rosszat ettem. Amint kiértem a wc-be, levert a víz, és elkezdtem sírni, és csak bőgtem. Mi van velem? Miért történik ez?
Áltathatom magamat azzal, hogy minden rendben. De nincsen, és ezt fel kell dolgoznom. Azt hittem elmúlt a pánikbetegségem, elfogadtam, tudom kezelni stb. Ehhez képest itt van. És dühít, miért?
Az még rátett egy lapáttal, hogy ideges is lettem magamra, és RÁ, hogy miért baszlat most, miért nem lehetek túl ezen az egészen, és száll le rólam. 
De nem, jött, torokszorítva, szívdobbogtatva, és sírással kísérvel. Tűnj el a francba! Nem akarlak téged! Nem akarom, hogy tönkre tegyél újra mindent! Nem akarok sírni, és nem akarok más segítségére szorulni, egyszerűen nem akarok beteg lenni. 

Sajnos tudom, hogy ez csak a kezdet, és mivel egyszer újra megéreztem, ezért parázni fogok, hogy mivan ha megint rosszul leszek, és 80 embernek kell megnéznie ahogy kisírt szemmel jövök be. És azt gondolniuk, hogy teljesen bolond vagyok. Ez a másik hatalmas probléma, azt hiszik hülye vagyok. "jajj ,csak magadnak csinálod a problémát" 

Baszki, én is nagyon jól tudom, azt is nagyon jól tudom, hogy mit kéne tennem, hogy más legyen, és elmúljon. De ez nem ennyire egyszerű. Nem csak úgy hoppp és vége. Ez kínoz, és belülről emészt. "De beszélj róla" Miről? A kínomról? Sajnos nem hiszek ebben, hogy bármit is segíteni fog. És nincs is kedvem beszélni arról, mennyire nyomorult az életem. Aki nem éli, nem tudja. 
 Sajnálom, ha túl indulatos vagyok, de mérges vagyok magamra, és a világra.