Mit tegyünk azzal az emberrel, aki 100%-ig meg van arról győződve, hogy amit ő csinál és ahogy csinálja az úgy tökéletes? Ahogy ő él az a követendő példa és mindenki aki máshogy csinálja, illetve máshogy él az bűnös, hibás, rossz. Na és mi van akkor ha ez az ember, az egyik legjobb barátnőd? Tudunk-e egyáltalán bármit csinálni vele? Milyen barátnő az aki elől titkolnod kell a dolgaidat, mert elítélne miatta? 
Szóval vegyük sorjára a dolgokat. 
Én tisztában vagyok vele, hogy nem feltétlenül jó ahogy én élek vagy ahogy én csinálok dolgokat. Sőt, néha hatalmas baklövéseket követek el, amik kivédhetőek lettek volna, ha picit gondolkozom és jobban odafigyelek. 
De ijesztő az a tudat, hogy van egy barátnőm és nem mondhatom el neki ezeket a dolgokat, mert egyrészről szanaszét szidja a fejemet, másrészről holnapra tudja az összes ismerősünk. Hogy meddig lehet ezt tűrni?
Fogalmam sincs, de szerintem mindenki számára eljön az a pont, amikor rájön, hogy egy energiavámpírral "barátkozott" össze, illetve nem is barátkoztak, egyszerűen összesodorta őket a szél és mire feleszmél már csak azt látja, hogy a dolgai a legrosszabb irányba mennek és csüng rajta egy vámpír és szipkázza az utolsó energiacseppeket is kifelé belőle. 
Körülbelül 3-4 éve ismerem, az elején (szerintem) azért jöttünk ki annyira jól, mert ugyanolyanok voltunk, szerettünk szerepelni, imádtuk ha a középpontba lehettünk és ezt együtt duplán megtehettük. Aztán telt az idő, kisebb-nagyobb harcok voltak, de csak belül, kívül ez soha sem látszott. Ez a tipikus "két dudás nem fér meg egy csárdában" szitu. 
Akkor próbáltam távol kerülni tőle, de nem sikerült. Kezdtem azt érezni mint középiskolában egy hasonló kaliberű embernél, hogy bárcsak lenne már vége a közös munkánknak. Kicsit azért más ez mint a középiskolás dolog, ez az ember úgy érzem birtokolni akar engem és megfeszül azért, hogy csak az övé legyek és csak rá figyeljek. Elég beteges érzés ez, még leírni is morbid. De megpróbálom ezt kifejteni. Ha valakihez oda mentem egyből ott volt ő is, ha valakivel beszélgetni akartam, azt nem lehetett 4 szem között megtenni, állandó nyomkövetés volt. Egy idő után úgy éreztem megfulladok a dologtól és kezdtem nagyon rosszul lenni. Levegőre volt szükségem, de nem mertem lépni. Fogalmam sincs miért, és mi a francért félek egy ilyen embertől? Talán azért mert általános iskolában rengeteget voltam szekálva meg folyamatos feszültség volt amikor megléptem azt, hogy nem birtokolhatott senki. 
Fura ez, mert egyáltalán nem tartom magamat olyan embernek akit lehet rángatni össze-vissza.
De mégis megtörtént és nem értem miért nem léptem eddig semmit, miért hagytam ennyire magamat. 
Viszont az elmúlt fél évben elkezdtem látni kívülről a dolgot és többen is jelezték felém, hogy nagyon durva amit művel velem ez a szituáció. Meg az ember is, fel sem fogható, hogy lehet valaki ennyire negatív és ilyen összetett személyiségű. 
A megoldás? 
Elkezdtem szépen lassan leépíteni, kevesebbet beszélni vele, tudom, hogy köcsög vagyok, de néha otthagyom helyeken és kb. menekülőre fogom. NA de ilyenkor, ha ott hagyom olyan hiszti jön, atya világ, rendesen mint egy óvodás; csapkod, húzza a száját és durci. 
De ez már nem érdekel és nem tud meghatni. Nem fogok megijedni egy kislány bosszújától. 

Szóval a megoldás mindenképpen a távolságtartás, mert tönkreteszi az életedet ha hagyod, és minden energiádat elszívja. Nem rossz emberek ők, csak tudni kell őket kezelni.