Vajon, hány elutasítás kell az embernek, hogy felfogja, nincs rá szükség?
Vajon, hányszor próbálkozik, reménykedve?
Vajon, hány szörnyű érzés után érti meg, hogy tényleg nem?
Én a legtöbbször nem fogom fel elsőre azt, ha nemleges választ kapok. Általában megmagyarázom magamnak, hogy miért mondott most nemet az illető, az adott szituációra. Miközben egyáltalán nem kéne magyarázni, NEM és kész.
Ez a magyarázkodás valahogy így néz ki a fejemben: "Jaj, szüksége van Rád, szeret téged, csak most éppen rosszabb napja van. Biztos akarja ő is, csak most pont nem megfelelő az alkalom. Keresni fog, csak át kell gondolnia. Veled akar lenni, csak sok dolog közbejött. Felfog hívni, csak kell egy kis idő."
És rendszerint soha nem keresnek. Elég sok ilyen kapcsolatom volt, ismerősi-baráti-haveri-"szerelmi". Hamar végük szakadt, miután legalább 100 elutasítást kaptam és egy idő után sikerült felfognom, hogy a NEM, az NEM. Kicsit sem talán és nem is -majd igen.
Nem azért nem keres, mert dolga van és mert annyira elfoglalt. Azért nem keres, mert nem akar veled beszélni!
Tény, hogy van olyan, hogy az ember nem igazán ér rá, de érdekes módon én valahogy mindig találok arra időt, hogy két mondatot lepötyögjek a másiknak, vagy 3 percre felhívjam.
Vagyis azért nem keres, mert nem akar keresni. Azért nem hív, mert nem akar veled beszélni és azért nem találkoztok, mert nem akar veled lenni!
Ezeket a dolgokat, annyira rögzíteni kellene az agyamban, hogy ne felejtsem el állandóan.
Azt mondják, hogy az elutasítást úgy kell megélni, hogy nem neked szól, hanem a helyzetnek. Ez bizonyos helyzetekben evidens. De az, hogy valaki a találkozóra nemet mond, miért ne neked szólna? Veled nem akar találkozni és rád nem kíváncsi.
Itt jönnek az okosságok, hogy nem szerethet mindenki, meg túl kell lépni ezeken a dolgokon. Csak amikor benne vagy abban a bizonyos helyzetben és elutasítanak, a fájdalom szaggatja a mellkasodat és nem azon gondolkozol, hogy ennek így kell lennie és mennyi mindent tanulhatsz belőle.
Ti hogy élitek meg az elutasítást?
