Igen, biztosan úgy tűnhet sokaknak, hogy megváltoztam, és bunkó lettem. Nem, nem lettem bunkó.
Egyszerűen távol tartom magamat azoktól az emberektől, akik tudom, hogy csak fájdalmat okoztak eddig is és ezután is azt fognak. Nem engedem őket közel, azt mondom: elég, nem akarlak látni, se beszélni veled. Erre kapom a választ, hogy ezt jól gondoljam át, meg csak ingerült vagyok. Nem, nem vagyok ingerült, egyszerűen elég volt a hazugságokból, mert a mondvacsinált barátságokból, szerelmekből. A múltból mindenkit elengedtem. És az újak közül, ha látom, hogy nem fog valami stimmelni, már az első alkalommal elküldöm. 
Rengeteget változtam megint. Már nem fáj, ami régen fájt, már nem hoz lázba ami régen lázba hozott, már nem vagyok odáig azért, akiért régen odáig voltam. 
Egyetlen egy szerelmem volt, ezt sose fogom letagadni, vagy elfelejtettnek mondani. De az akkor volt, azt akkor éltem meg. Most is szeretem, mint egy embert. De soha többé nem lesz az ami régen volt. Én már nem is akarom.

Kezdem egyre normálisabban látni a dolgokat, kicsit mintha felnőttem volna. Reálisabb szemlélettel nézem a kapcsolatokat, beszélgetéseket.