Mostanság elég sűrűn elkap a nosztalgia, főleg ha arra gondolok, hogy lassan vége egy fejezetnek az életemben. 
Ehhez a nosztalgiához, most hozzásegített egy kedves Blogger társam, írásával, amelyben összegzi milyen elsősként az egyetemen. 
4.éves lettem az egyetemen, azaz végzős. Igazából azért írom ezt le nektek, hogy igenis próbáljátok meg kiélvezni az egyetem adta lehetőségeket, élményeket, mert piszok hamar elmúlnak. 
Pár pontban összeszedtem mik is azok a momentumok, amelyek engem az egyetemhez kötnek és ha újra kezdeném mikre figyelnék jobban oda. 

1. Gólyatábor, közösség, ismerkedés
Gólyaként és csapatvezetőként is hatalmas élmény.
3 évben vettem részt a gólyatáborban, ahol elég sok új ismertséget szereztem. 
Remek lehetőség a kapcsolati háló kiépítésére:
Szerezhetsz az ismerőseid közé szaktársakat, akik jobb esetben 3-4 évig melletted állnak majd,
leendő szakembereket elég sok területről, akik bármikor jól jöhetnek az elkövetkezendő években
HÖK-ösöket, akik segítenek intézkedni, ha szükséged van rá.
Számomra elég kedvező volt, hogy nincs az a zárt közösség, mint középiskolában.
Nálunk mindegy ki milyen szakos, összetartozunk.
És tényleg azokkal leszel jóban, akikkel jóban akarsz lenni, nem kell elviselned senkit, aki antipatikus neked. 
Olyan közösséghez tartozhatsz, ahol tényleg hasonló érdeklődési körök vannak, így még közelebb kerülhettek egymáshoz. 
Menjetek gólyatáborba, szervezőként is és ismerkedjetek! 


2. Előadások
Teljesen feleslegesnek tűnnek és buzgómócsingnak tűnsz a többiek szemében, ha mindegyiken részt akarsz venni. 
Nem álszenteskedem, nem voltam minden előadáson ott.
De talán nincs jobb reggelizőhely, mint az utolsó padsor egy Állampolgári jogok előadáson.
Semmit sem veszítesz vele, ha bemész. Nem is kell kimondottan jegyzetelned, sem az első padban ülnöd.
Simán elég ha ott vagy, és fél füllel meghallgatod az oktatód. Plusz szerintem mindannyiunkra ráfér az a tudás, ami egy-egy ilyen előadáson a fejünkbe kerül. 
Szóval irány befelé az "unalmas" előadásokra! 


3. Helyszín, épület
Úgy gondolom, hogy az egyetemi épületek nagy része építészeti remekmű. 
Én például soha nem néztem annyit az egyetem főépületét, mint mostanában. Odáig vagyok érte. 
Hálát adok, hogy ebbe az épületbe járhattam és igazából mindennap láthattam ezt a "csodát". Szerintem igenis fontos, hogy milyen közegben, környezetben tanul az ember és hová jár nap mint nap. 
Nézz körbe, meg fogsz lepődni! 

4. Tanulás és vizsgák
Elsőévesként rengeteg kétségem volt, afelől, hogy elég okos vagyok-e az egyetemhez. 
Volt, hogy bőgve jöttem haza annyira beparáztatott egy-két tanár. Igazából most ez lehet  fura lesz leírva, meg jöhetünk azzal, hogy bölcsészkaron vagyok és nekem könnyű.
DE! úgy gondolom, hogy nincs olyan dolog az egyetemen ami megoldhatatlan.
(Belátom, hogy vannak nehezebb és könnyebb szakok..) 
Szerintem addig kell menni és csinálni, amíg el nem tudod intézni, vagy meg nem kapod a jegyet a tárgyra.
Nyilván itt is vannak szívatós tárgyak, tanárok, de alkalmazkodni kell és a megismerni őket, hogy mire számíts tőlük. Ha elég talpraesett vagy és tudsz alkalmazkodni akkor simán meglesz a diploma. 
Kell tanulni és igenis kell seggelni is, de nem lehetetlen.
Mondom ezt úgy, hogy sosem csúsztam egy tárgyat sem, max. 3.jára lett meg a vizsgán (de meglett). 
A szorgalmi időszak tényleg nem a tanulásról szól. Hiába is mondod a legelején, hogy mindenáron tanulni fogsz és kihasználod az időt. Nem fogod. Mert érdekesebb a sorozat, a buli, a könyv.. De nincs semmi veszve. 
A vizsgaidőszak arra van, hogy tanulj és vizsgázz. 

5. Könyvtár
Elsősként buzgó voltam és úgy gondoltam menő, ha beszerzek pár szociológiai könyvet, amiken azóta tovább is adtam..
A tanárok szívesen ajánlanak hangzatos nevű könyveket, amelyek jól mutatnak a polcokon. Megvettem őket. 
De egyszer sem nyitottam őket ki, mivel a vizsgához sem kellettek. 
Menjetek el a könyvtárba, és bátran használjátok a könyveket, tanulmányokat.
Remek hely és szinte mindent megtaláltok. 
Ha ott megtetszik valami és szeretnétek, csak utána vegyétek meg!



6. Neptun és a szabadon választható tárgyak
Mivel az én szakomon elég kevesen voltunk, soha nem kellett helyekért versenyezni, max. a szigorlatnál. 
A legtöbbször a Neptunnal a szab.válokért és a tesiért harcoltam. 
A szabadon választható tárgyakat általában mindenki utálja, mivel plusz teher. 
Szerintem pedig tök érdekes témákban lehet találni órákat.
Én például felvettem a buddhista filozófiát, imádtam. A tesi ugyanez, ingyen járhattam ugrálni 20 alkalommal. 
Keressetek érdekes szab.válokat és mozogjatok! 

7. Tréningek, kurzusok
Felnőttként elég sokan, elég sokat költenek személyiségfejlesztő, stresszkezelő tréningre és pszichológusra.
Az egyetemek általában minden félévben indítanak ilyen kurzusokat, ingyen.
Nem mondom, hogy ez kiváltja a pszichológust, de úgy gondolom, hogy nagyon megéri eljárni ilyen tréningekre, közösségbe. Az egyetemi élet nem csak a bulikból és a HÖK-ből áll. 
Menjetek el, nézzetek szét és ismerjetek meg új embereket! 

8. Nyelvtanulás, nyelvvizsga
Elsőnek úgy gondoltam, hogy azt tanácsolom, hogy minél hamarabb tanuljatok nyelvet és vizsgázzatok is. De magamból kiindulva tudom, hogy ez nem olyan egyszerű. Egyébként nálam a tanulás valahogy jobban megy, ha nyomás alatt vagyok. Szóval a decemberi államvizsga stresszel, hogy most októberben sikerüljön a nyelvvizsgám.
De lehet azzal is taktikázni, hogy első 3 évben nincs olyan nagy tudásanyag, amit magadba kell szippantanod, így több időd van a nyelvre. Mindenkinek más jön be. 
Igazából nem rossz megragadni a lehetőségeket itt sem. Ingyen nyelvi kurzusra járni, meg ilyesmik, de 3 évig ne emészd magadat azon, hogy mi lesz a nyelvvizsgával.
Vagy menj el amikor tudsz, vagy majd a végén megcsinálod! 


Az egyetem nem csupa kín és szenvedés. Nem kell hozzá strébernek, könyvmolynak lenned, hogy élvezhesd. 
Ahogy bekerültél az egyetemre, rengeteg lehetőséget kaptál, élj ezekkel és hidd el, ez a 3-4 év új elröppen, hogy észre sem veszed. 
Használd ki az alkalmakat és az időt, mert életed egyik legszebb időszaka ez. 

Az előző bejegyzésem az erősségek és gyengeségek témakörből inkább a gyengeségre hajaztak. Szóval jöjjön egy picit pozitívabb poszt. 
A szociális munka gyakorlathoz kötött az egyetemen, minden félévben más óraszámban, más témakörben érkezünk a terephelyekre. Ezek egyrészről arra jók, hogy megismerjük a szakmát, másrészt kapcsolatokat építhetünk ki szakemberekkel, szervezetekkel. (A félévek során megtanuljuk azt, hogy milyennek is kell lennie egy szociális munkásnak, milyen készségei, képességeinek kell kiemelkedőnek lennie a munka során, ezek a következő idézetekben megjelennek majd.)
Eleinte nem igazán foglalkoztam ezzel a dologgal, viszont így az államvizsga közeledtével egyre inkább tudatosan kezdtem el építeni a gyakorlati helyemen a kapcsolataimat. 
Januárban megpályáztam egy állást, amihez ha volt referencialevél az elég sok pluszt dobott a jelentkezésre. 
Szóval próbáltam végiggondolni kitől is kérhetnék referenciát. Két ember jutott eszembe, akiktől kaptam is, ezekből szeretnék pár gondolatot idézni, mert olyan sokat jelent nekem.
Vehetjük úgy is, hogy önmagam promózása, de úgy is, hogy megmutatom, hogy néz ki egy szakmai referencia levél. 

"Önkéntes beteglátogatóként a DE KK Pszichiátriai osztályán folytatott segítő beszélgetéseket. Zsófi feladatai közé tartozott az osztályon gondozott betegek felkeresése, mentális gondozása, a beteg részéről felvetődő érzések, gondolatok, kérdések és válaszok megfogalmazásának segítése a beteg lehetséges erőforrásainak mozgósításával. Emellett az Alapítvány által szervezett programok előkészítésében, megvalósításában is segítette munkánkat.
Megbízható és motivált, a segítő beszélgetésekhez szükséges jó kommunikációs készséggel rendelkezik, empatikus hozzáállással és érzékenységgel közelít a betegek szociális és lelki problémáinak megértéséhez. A rá bízott feladatokat ügyesen és önállóan látja el, igyekszik maximálisan teljesíteni. A betegek visszajelzései alapján segítőkész és figyelmes. Közösségi emberként ismertük meg, aki szeret kollektívában dolgozni, önkéntes társaival való kapcsolata jó volt.
Váradi Zsófiát a szociális feladatellátás számos munkakörébe szívesen ajánlom."


A másik referencia levelem gyámvédelmi területről származik: 
"Megnyilvánulásai szociális érzékenységről tanúskodnak. Mindig aktív és érdeklődő volt, a kliensekkel könnyedén alakított ki kapcsolatot. Problémamegoldásai során elsősorban a kliens autonómiáját tartotta szem előtt(...). Kifejezőkészségén látszott a már megszerzett szakmai és elméleti tudása, amely mellé párosult nyugalma, kedvessége, értő figyelme. (...)
Zsófi közösségi ember, a munkahelyi szerepek betartása és tiszteletben tartása jellemző rá. Olyan munkaerőről van szó, aki véleményem szerint a jövőben akár a civil szférában, akár közigazgatásban, vagy a piaci szervezetek területén, az emberek érdekeit, a munkáltatója szabályait mindig szem előtt tartó munkavállaló lesz."

Ezek most azért jutottak újra eszembe, mert amikor az utolsó alkalommal voltam a gyakorlati helyemen, akkor ki kellett töltenie a tanáromnak egy szakmai értékelőt rólam, és ebben mindenre 5-öst adott és megjegyzésekkel támasztotta alá, hogy mennyire elégedett velem.
A legfőbb erényem számukra az volt, hogy minden után érdeklődtem és nyitott voltam bármilyen témára. Amit többször hangsúlyoztak az elbúcsúzásunk előtt is, az az volt, hogy mennyi életet és vidámságot vittem a gyakorlati helyre.
Szóval ennek tükrében megvan a következő hely, ahonnan referencialevelet kérhetek.
Ezért remélem, hogy nem sokára folyt.köv..:) 

A mai napom elég produktívnak nevezhető. Délelőtt a szakdolgozatommal kapcsolatosan konzultáltunk az oktatómmal. Szerinte jó úton haladok és jó amit eddig csináltam. Ez alapból adott egy pozitív löketet az egész napomnak. Aztán jött a kéthetente tartandó feldolgozó és felkészítő szemináriumom. Az eleje elég nehezen indult, kifejezetten sz*rul éreztem magamat, unalmas és vontatott volt. Aztán felvettem a ritmust és egyre érdekesebb lett. 
Mindenkinek be kellett mutatkoznia a csoport előtt, és elmondani, hogy hol tart a szakmai szocializációjában. Vagyis milyen kompetenciái fejlődtek a három év alatt és mit gondol miken kell még dolgoznia, illetve, hogy miért jött erre a szakra. 
Amíg a többiek beszéltek magukról bennem volt egy kis félsz, mit is és hogyan is mondjam. De úgy döntöttem csak is őszintén. 
Hozzám ért a sor..most pedig nagyjából szó szerint teszem közzé a mondókámat: "-XY vagyok, hogy miért jöttem a szociális munka szakra, hmm, ez egy elég összetett és érdekes dolog. Középiskolába rengeteget lógtam, minden évben megvolt a 250 óra hiányzásom. Ezeknek a hiányzásoknak egyik része a lógás volt, másik része az, hogy a pánikbetegségem miatt nagyon utáltam bejárni, állandóan rosszul voltam. Mivel sokat jártam emiatt a háziorvoshoz, elég sokat beszélgettem vele. Ő ajánlotta egyszer, hogy mi lenne ha segítő szakembernek tanulnék és egyetemre mennék. Nekem nem igazán fordult meg a fejemben az egyetem, de tudtam, hogy a gimiben sem akarok maradni technikumon. Mentőtiszt akartam lenni, majd az orvosom említette a szociális munkát, mondva, hogy Ő úgy látja, hogy kicsit mindenkinek az anyukája vagyok és szeretek segíteni. Igaz, hogy anya szociális gondozónő, de mégis ez volt az első hely ahol hallottam erről a szakról. Utánanéztem és miért ne? Nekem ez volt az első hely amit bejelöltem és sikerült is. Úgy, hogy alig jártam iskolában és a saját szüleim sem hittek benne, hogy sikerülhet. Utólagos elmondásuk alapján sajnáltak és féltettek, hogy mekkorát fogok csalódni. Ám mindenki álla leesett amikor felvettek. 
Szakterület ami érdekel az mindenképpen az iskolai szociális munka, egyenlőre továbbtanuláson sem gondolkoztam, néztem pár mesterszakot, de még nincs rá vágyam. Bár családterapeutának vagy szupervízornak szívesen elmennék. 
Szakmailag rengeteget tanultam, ám emberileg is. Amikor idejöttem elsősként mindenáron a középpontban szerettem volna lenni, mindennek rólam kellett szólnia, harsány voltam. Szerintem ezt a szeleburdiságomat hagytam el a 3 év alatt és egy elviselhető mederbe tettem. Röviden ennyi..."
Ezek után jöttek a kérdések és a reflexiók. Amiket megint csak szeretnék szó szerint idézni. 
L:"Amikor elsőnek találkoztunk, sok voltál és sokkoltál, azzal, hogy milyen erős személyiséged van, de így, hogy telnek az évek, azt érzem, örülök, hogy megismerhettelek és tényleg sokat változtál az előző évekhez képest."
P:"Én csak szeretném megköszönni, hogy beengedtél a világodba minket, köszönöm."
B:"Azt szeretném kérdezni, hogy ez a pánikbetegség, hogy jött és honnan tudtad, hogy ez az és mi volt ezzel az egésszel?" 
Erre válaszoltam:"Igazából úgy kezdődött, hogy mindig hányingerem volt, különböző vizsgálatokra jártam és kiderült, hogy semmilyen szervi problémám nincsen. Aztán kiderült, hogy ez pszichés. Azt is megtudom mondani, mikor volt az első rohamom. Mégpedig akkor amikor Apa berúgta Anyára az ajtót, én pedig láttam a szobából, és elkezdtem sírni, bőgni és nem tudtam a helyzettel mit kezdeni." Amint ezeket kimondtam, teljesen rezzenéstelen arccal láttam, hogy mindenki megdöbben és picit megáll a levegő. Én pedig már akkor csodálkoztam, hogy hogyan történhetett ez és miért mondtam ezt így ki. 
Aztán jött a következő kérdés, hogy milyen mesterszak érdekel és maradok-e ott ahol most élek. Erre a válaszom az volt, hogy minden lehetséges, de szeretnék anya után menni és gyorsan elmeséltem miben is vagyok most. 
A következő egy reflexió volt, ami talán a legcsodálatosabb volt a mai napomban:
É:"Én azt szeretném elmondani, hogy mennyire pozitív hatással voltál és vagy rám, és úgy örülök, hogy ismerhetlek és szeretném megköszönni ezt neked." 
Szerintem ennél nagyobb dicséretet és elismerést nem kaphat egy ember. Amikor egy másik ember azt mondja, pozitív hatással vagy rá és köszöni, hogy vagy és a barátod lehet. Hihetetlen érzés volt, teljesen elérzékenyültem és csak annyit bírtam kibökni:"Köszönöm." És tényleg, csak köszönöm, köszönöm és köszönöm...Felemelő érzés!
A következő egy kérdés és reflexió is volt egyben. 
K:"Úgy gondolom rendkívül erős ember vagy, hogy ezzel megküzdöttél és érdekel, hogyan tetted ezt?"
Elmeséltem mennyire utáltam magamat egy idő után a betegségem miatt és mennyi időt elvett a fiatalságomból az állandó rosszullét. De azt is elmondtam, hogy mennyire örülök, hogy egyetemre kerültem mert rengeteget segített, megtanultam nyitni és segítséget kérni. Mennyivel könnyebb olyan emberekkel beszélgetni a betegségemről akik megértenek és nem néznek hülyének emiatt. Ez annyira jó! 
 A következő kérdés az volt, hogy mi a legfontosabb dolog amit tanultam az egyetemen? Erre a válaszom csak ennyi volt:"Embernek lenni." 
Az utolsó ember reflexiója az volt, hogy milyen jó embernek tart és úgy gondolja, hogy minden területen megfogom állni a helyemet és remek szakember leszek. Ez is rendkívül jól esett. 
Aztán jött egy zárókör, amikor el kellet mindenkinek mondani, hogy érezte aznap magát. A legtöbbet azt említették mennyire jó, hogy így megbízunk egymásban és jó egymást megismerni. 
Én úgy éreztem mindenképpen elmondom, hogy mekkora lépés volt ez számomra, hogy kimondtam dolgokat amit előtte soha senkinek nem mondtam el. 16 ember előtt, bőgés nélkül és ez hatalmas fejlődés számomra. 
A tanár senki véleményére nem reagált, de az enyémre úgy érezte kell. 
"Szerintem te is észrevetted, hogy amint elmondtad a dolgokat kicsit megállt a levegő és mindenki megdöbbent. De mégsem úgy mondtad el, hogy sajnáljunk vagy éppen csodáljunk azért amik történtek veled és talán ez a legjobb dolog. Tényként közölted és felvállaltad. Én úgy látom nagyon rendben vagy magaddal és ehhez gratulálok."
És tényleg..végre rendben vagyok magammal! 
A legjobb ebben a napban, hogy tényleg kimondhattam ezeket a dolgokat és megkönnyebbültem és pozitív visszacsatolásokat kaptam, olyan emberektől, akik fontosak számomra. Köszönöm Élet! 

Biztosítanám magamat és másokat is arról, hogy a közhely igaz; Minden rossz után jó következik. 
Ennyire konkrétan és egyértelműen még soha nem vettem ezt észre. Volt egy kib*szott szörnyű időszakom, kib*szott szörnyű dolgokkal, amikor szinte megszűnni vágytam. Nem-nem, eszembe se jutott megölni magamat, egyszerűen kiakartam szakadni a szürke mindennapokból, amik nem is voltak szürkék. Elmondhatom, hogy 20 év alatt most volt az első nyár, amikor oda mentem és azt csináltam amit éppen csak megkívántam. Minden téren azt csináltam amit csak akartam, megvolt hozzá a pénzem, az időm, a bátorságom. 
Ugye december óta "szabadlábon" vagyok, bármit megtehettem és meg is tettem, talán többet is mint kellett volna. De kezd stabilizálódni a helyzet és a kép is, hogy mi a francot akarok én az életemtől. 
Az elmúlt egy hónapban elég sokat filóztam ezen, de olyan mélységekig, hogy azon gondolkoztam pszichiáterre lesz szükségem. 
Aztán elkezdett kiderülni az ég és elkezdtem látni a célt, ami felé szeretnék haladni. Végig gondoltam mit is akarok, lecsendesítettem magamban az erős érzelmi vihart ami olyan, de olyan intenzív volt, hogy a Harvey hurrikán hozzá képest lágy szellő. Remélhetőleg leküzdöttem és nem csak átmeneti rövid időszak következik amikor éppen jó, hanem most már kicsit helyrerázódnak a dolgok az életemben. 
Hiszek abban, hogy nagyon erős vagyok és hiszem, hogy sikerül.

Tegnap a kezembe kaptam a kék kis fedeles könyvecskémet, ami igazából egy érettségi. Kinyitva a legszebb jegyeket látom, amiről csak álmodhattam. Azt kell mondjam, a környezetemben is mindenki büszkén mosolyog rám, és valahogy, mindenkit boldogsággal tölt el az, hogy ideáig eljutottam, és így sikerült teljesítenem. 
Haza jöttem, megnéztem a pontszámító kalkulátorban hány pontom is lett, 318, amin lehűltem, mert a 270-280-ért imádkoztam. 
Tudom, tudom ez csak egy érettségi, de mégis olyan büszke és boldog vagyok. SZABAD LETTEM! :) Egy ideig. 

Most kezdődik a NAGYBETŰS élet, áhhá, hogyan tovább, mit csináljak? 
Egyenlőre várakozó állásponton vagyok július 23.-áig. De addig kereshetek munkát azt hiszem, és jó lenne egy kis pénzt összeszedni. Úgy is mindig kifog alakulni.

Pasi ügy, ez szokott a következő nagy téma lenni. 
Kezdjük.
Az utóbbi 3-4 hónapban, találkozgattam pasikkal, próbálkoztam kialakítani valami normális kapcsolatot, de maradjunk annyiban, hogy olyannyira felidegesítettem magamat az embereken, hogy töröltem magamat minden szar társkeresőről, és facebookon is deaktiváltam magamat. Teljesen befordultam, és elindultam egy antiszociális élet felé. Elegem volt a folyamatos hazugságokból, alakoskodásokból, mindenből. 
Még most is azt vallom, hogy nekem társam, nem az internetről lesz.. 

Feltűnt megint egy régi cimbora. KRB, azt hiszem előző bejegyzéseimben is hasonlóan szólítottam. Utoljára 4.hónap 3.-án írtam róla, mint Postás.  Na igen, megjelent a Drága megint az életemben 2 hónap kihagyás után, mert miért is ne ?! Aztán szokásos módon sikerült felkonferálni magát, és érkezését hozzám. A mostani mutatványa hidegen hagyott, egészen addig amíg pletyka nem kerekedett ki az egészből. Különféle emberek kezdtek az én életemről pletykálni, aztán csak kibukott, hogy ő még mindig együtt van a csajjal, és a csaj rólam is tud. Ekkora marhát.. már bocsánat, de TE LÁNY, normális vagy?! 
Felidegesítettem magamat, felhívtam, és megmondtam neki, 4 év után sikerült, és tényleg kimondtam! 

"- Szerintem amíg vele együtt vagy, nem kellene találkoznunk, mert ennek semmi értelme.
- Most ne várd el, hogy válasszak köztetek..
- Nem várom el, sőt, választhatod Őt is, engem nem érdekel tovább ez a dolog.
- Ezt most komolyan gondolod? 
- Teljesen komolyan, elegem van ebből, hogy mindkettőnket csak szédíted..
- Biztos, hogy átgondoltad?
- Igen, én addig nem fogok veled találkozni amíg más is a képben van.
- .......Tényleg így gondolod? Átgondoltad ?
- igen, most leteszem.. szia 
- Megoldom, szia"
 
Nekem ez annyira hihetetlen, aki ismer az tudja, hogy ez hatalmas előrelépés az életemben. ÉS hatalmas FELNŐTT döntés. Büszke vagyok magamra, hogy végre nem hagyom, hogy rángasson ahogy ő szeretne.